Belföld

Nem éri meg fémet lopni

Lenullázta a lakosságtól begyűjtött fémhulladék kereskedelmét a gazdasági válság, mivel az az ócskavas legnagyobb használóit ütötte ki először. Az innen-onnan behozott - gyakran lopott - lakossági fémhulladékot a még nyitva tartó átvevőhelyek jelenleg jó, ha negyed áron veszik át - írta többek között a szombati Népszabadság.

Ami rossz hír a tolvajoknak, annál jobb a rendőröknek és közbiztonságban reménykedőknek. A jelenlegi átvételi ár mellett (már csak kilónként öt-tíz forint a vasé, ötven-száz az alumíniumé) nem éri meg fémet lopni – állítja a lap.

Kovács Sándor, a nagykanizsai Murafém Kft. vezetője szerint akár jövő nyárig is eltarthat a fémhulladékpiac mélyrepülése. Igaz, ennek előnye is van: Zalában ugyanis – a megyei rendőrség adatai szerint – az utóbbi két hónapban lényegesen kevesebb volt a fémlopás.

A Dél-magyarországi MÉH Zrt.-nél a nyáron még 90-100 forintot adtak átlagos ócskavasért, ma már csak 30-40 forintot, ezért visszaesett a beszállított fémhulladék mennyisége.

Tuczakov Szilvána, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta, hogy az utóbbi időben Csongrád megyében is valamivel kevesebb a fémlopás. Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője közölte: Szabolcsban nem emelkedett a színesfémlopások száma az elmúlt időszakban – olvasható a Népszabadságban.

Címkék: Belföld

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.