Belföld

Mobillal is lehet majd buszjegyet venni

Várhatóan a jövő év második negyedévétől lesz lehetőség arra, hogy a BKV-val utazók mobiltelefonnal fizessenek a jegy áráért. A városvezetés hétfőn, ezt követően pedig a Fővárosi Közgyűlés is tárgyal a mobiltelefonos jegyről.

A politikusok tájékoztatása szerint a közgyűlés már egy éve, tavaly decemberben döntött az sms BKV-jegy bevezetéséről. A 499 forintos jeggyel hét közben egy órát, hét végén és az éjszakai járatokon másfél órát lehetne utazni. A BKV azóta keresi a megfelelő megoldást.

WAP kell majd hozzá

A cégnek a szolgáltatók kétféle megoldást ajánlottak. Az egyik sms-sel, a másik WAP-on keresztül tenné lehetővé a jegyvásárlást. A közgyűlés informatikai bizottsága még júniusban határozatban nyilvánította ki, hogy technológia- és szolgáltatósemleges rendszer bevezetését javasolja.

A mobiljegy megvalósítására rövidesen közbeszerzést ír ki a BKV, a közgyűlés pedig ennek ismeretében dönt majd jövőre a mobiljegyről szóló rendelet ezen pontjának hatályba léptetéséről.

Kényelmes és gyors megoldás lenne

Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes közgyűlési előterjesztése a mobiltelefonnal vásárolható jegy előnyei között említi, hogy készpénzkímélő, kényelmes, egy-két perc alatt megtörténhet a vásárlás, s a szolgáltatást bármely mobilszolgáltató előfizetője használhatja.

Az úgynevezett WAP-os jellegű megoldás hátránya, hogy bonyolult, komolyabb informatikai ismereteket igényel, csak a korszerűbb készülékkel rendelkezők, minden második előfizető tudná használni, s szükség van hozzá GPRS-előfizetésre is.

A telefon elvesztése a bankkártya elvesztéséhez hasonló kockázattal járna, mivel e rendszert használóknak meg kell adniuk a bankszámlaszámukat és a személyi azonosításra alkalmas igazolványuk számát is.

A külföldieknek nem előnyös

Az sms-jellegű rendszer hátránya, hogy a külföldi turisták csak előfizetői kártya vásárlása után tudják ezt a rendszert használni. Mobilforgalmazási csúcsok idején, például szilveszterkor pedig nem zárható ki az adatforgalom kiesése sem. Az sms-ek költsége, ami szolgáltatóként eltér, az utast terhelné.

Mindkét rendszer esetén a BKV-nak egyszeri költségként mintegy 2 millió forintot mobiltelefonok vásárlására kell fordítania a jegyellenőrök részére. A cég becslései szerint az első évben a vonaljegyet vásárlók 3 százaléka váltana mobiljegyre.

Ez a féléves tesztidőszakban 340 ezer mobiljegy-értékesítést jelentene, aminek 25 millió forint jutaléka lenne. Az előterjesztés szerint ha a rendszer nem váltja be a hozzáfűzött reményeket és rövid időn belül megszüntetik az sms-jegyet, akkor előfordulhat, hogy a mobilszolgáltatók igénylik az elmaradt bevételt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik