A közlemény szerint az említett autó segítségnyújtás nélkül továbbhajtott, a gyalogos pedig a baleset következtében az út melletti villamossínre került, ahol feltehetőleg két villamos elgázolta. A férfi a helyszínen életét vesztette.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya nyomozást rendel el ismeretlen tettes ellen segítségnyújtás elmulasztása bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, s a baleset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálja.