Belföld

Törvény mondaná ki, merre húzódnak a magyar határok

Egyetlen törvényben hirdetnék ki a magyar államhatárról szóló nemzetközi megállapodásokat. A külügyi bizottság támogatta a törvényjavaslatot hétfői ülésén.

A külügyi és határon túli magyarok bizottsága 17 igennel, három tartózkodással támogatta az államhatárt, az államhatár vonalának megállapítását tartalmazó egyes nemzetközi szerződések és határokmányok kihirdetéséről szóló előterjesztést.

Az igazságügyi és rendészeti miniszter által előterjesztett beadvány célja, hogy egyetlen jogszabályban hirdesse ki az államhatárról, az államhatár vonaláról szóló nemzetközi szerződéseket és határokmányokat. Erre egy 2007-es törvény alapján van szükség, amely előírja, hogy ezeket az okmányokat 2008 év végéig ki kell hirdetni.

A kihirdetendő megállapodások között van az 1983-as magyar-román határegyezmény, amelyet még a Magyar Népköztársaság kormánya és a Román Szocialista Köztársaság kormánya írt alá. A törvényjavaslat tartalmazza a magyar-jugoszláv megállapodást, amelyet szintén 1983-ban írtak alá, valamint a magyar-osztrák és a magyar-szlovák megállapodást is. A magyar-ukrán határmegállapodást idén már ratifikálta az Országgyűlés.

A román-magyar határegyezmény alapja még az 1920-ban aláírt trianoni békemegállapodás. A 25 éve aláírt magyar-jugoszláv megállapodás pedig egy 1956-os egyezményt írt felül.

Címkék: Belföld

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Budapest, 2019. február 15.
Kamaraterem a Nemzeti Táncszínház új épületében a fővárosi Millenáris parkban 2019. február 15-én. Az új kulturális intézményt ezen a napon ünnepélyesen adják át, a nyitógálával megkezdődik a 2019-es Budapest Táncfesztivál.
MTI/Máthé Zoltán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.