Belföld

Szigorítják a fűtéstámogatást

Az MSZP-frakció tervei szerint 2010 végével megszűnnének a közvetlen fűtéstámogatási rendszerek, ezért minden lakóközösségeknek arra kell törekednie, hogy addigra felújítsa fűtési rendszerét - mondta Szanyi Tibor, az MSZP-frakció távhő eseti munkacsoportjának vezetője.

Minden rászoruló élethelyzetéhez igazodó, személyre szabott támogatásban részesül, amelyben, ha szükséges, figyelembe veszik a fűtési költségeket is, de pusztán jövedelmi alapon nem fogunk támogatást biztosítani – ismertette a frakció álláspontját a kormánypárti politikus, kérdésre válaszolva. Utalt arra, hogy nagyon sok visszaélés van, és például azt sem veszi figyelembe a rendszer, hogy kinek mekkora a vagyona.

Szanyi Tibor úgy vélte: nagyon sok trükközés is folyik, mivel a lakóközösségek különböző számítási technikákkal „rátolják a rászorulókra a ház fűtésszámlájának egy részét, mondván, hogy ő úgyis visszakapja támogatási formában”. Hozzátette: abban bíznak, hogy a 2010 őszén kezdődő fűtési szezonban már megszűnhet ez a támogatási rendszer. Megjegyezte: a Robin Hood-adó csak szükség esetén hivatott arra, hogy kiegészítse a forrásokat.

Szanyi Tibor azt mondta: azok, akik a következő két évben elmulasztják fűtési rendszerük átalakítását, 2011-től azzal kénytelenek szembesülni, hogy nem lesznek támogatások.

A Robin Hood-adóról szóló törvény célja az is, hogy a távhővel fűtött lakásoknál megvalósítsák a lakásonkénti mérhetőséget és szabályozhatóságot. A képviselő elmondta, hogy a jogszabály biztosítja a leválást a távhőrendszerről, de csak abban az esetben, ha nem jár több emisszióval.

Szanyi Tibor kitért arra, hogy rendkívül jó esély van arra, hogy nem lesz gázáremelés januárban, a 2009 őszén kezdődő fűtési szezonban pedig a költségek csökkenésével lehet számolni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik