A különválást szorgalmazók júniusban azért fordultak a bírósághoz, mert Gyenesei István nem terjesztette a köztársasági elnök elé az 1966 óta Tolna városhoz tartozó település önállóvá válását, amelyről a helyiek március 9-én népszavazáson döntöttek. A miniszter azzal az indokkal tagadta meg az előterjesztést, hogy Mözs egybeépült Tolnával, így nem minősül önálló településrésznek. Az FB november 14-én hozott végzésében osztotta a miniszter álláspontját. Egyebek közt leszögezte, hogy az új határvonal belterületi utcák szétválasztását eredményezné.
Berezi Sándor, a különválást előkészítő bizottság elnöke felháborítónak nevezte a döntést. Szerinte több olyan település van, amelyek annyira egybeépültek, mint Tolna és Mözs, mégis önállóak lehettek. Példaként Zamárdit és Szántódot, illetve Balatonboglárt és Balatonlellét említette.