Belföld

A Fideszből igazolt Gyurcsány

A gazdaságélénkítő csomag társadalmi egyeztetésének támogatásáért felelős miniszterelnöki megbízotti tisztségre kérte fel a kormányfő Császár Antal független országgyűlési képviselőt, a Vállalkozók Pártja Egyesület elnökét; a felkérést a politikus elfogadta.

Császár Antal független országgyűlési képviselő, a Vállalkozók Pártja Egyesület elnöke a magyar vállalkozások érdekeinek hatékony képviseletét szem előtt tartva kíván részt venni a világgazdasági válság Magyarországot érintő negatív hatásainak enyhítésében – tartalmazza a kormányszóvivői iroda közleménye.

Mint írták, Császár Antal a pártpolitikai csatározásokon felülemelkedve, független képviselőként és a Vállalkozók Pártja Egyesület elnökeként támogatja a kormányzati törekvéseket.

Fontosnak tartja

“Császár Antal fontosnak tartja a kormány által a vállalkozások támogatására bejelentett 1.400 milliárd forintos gazdaságélénkítő csomagot, és kész szerepet vállalni annak végrehajtásában” – áll a közleményben annak indoklásaként, hogy miért fogadta el a politikus a kormányfő felkérését a gazdaságélénkítő csomag társadalmi egyeztetésének támogatásáért felelős miniszterelnöki megbízotti tisztségre.

A kormányszóvivői iroda szerint Császár Antal miniszterelnöki megbízottként segíteni kívánja a válságkezelést szolgáló kormányzati intézkedésekről szóló széles körű tájékoztatást, támogatja a pályázati rendszer átláthatóvá tételét, az igazságos, független és megalapozott elbírálást és a legszélesebb körű társadalmi kontrollt a pályázatok felett.

Kiemelt szerep

Császár Antal kiemelt szerepet szán a mikro-, kis- és közepes vállalkozások támogatásának, a munkahelyek megőrzésének és a foglalkoztatás bővítésének.

A közleményben az áll: Császár Antal szerint a vállalkozásvédő program megvalósítása felelősen és hatékonyan szolgálja az ország mielőbbi kilábalását a gazdasági válságból. Ezért országgyűlési képviselőként és a vállalkozók érdekeinek védelmét ellátó szervezet vezetőjeként is aktívan részt vállal a kormány válságkezelő programjának társadalmi vitájában, és javaslataival segíti annak eredményességét.

A leendő miniszterelnöki megbízott havonta konzultál a gazdasági miniszterrel és negyedévenként a kormányfővel – olvasható a közleményben.

Császár Antal október 27-én lépett ki a Fidesz-frakcióból, és ült át a függetlenekhez a parlamentben. Lapunknak úgy nyilatkozott, hogy egyes társai csak pozíciókat hajszolnak, de a vállalkozóklért nem tesznek semmit.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik