Gazdaság

Tovább támogatja a kormányt a kiugrott fideszes

A költségvetés végszavazásakor is az igen gombot fogja megnyomni Császár Antal, aki egy hónapja lépett ki a Fidesz frakciójából. A képviselőt a büdzsé elfogadásakor a vállalkozók érdekei vezérlik, és több volt párttársa szerint is pusztán gazdasági szempontból támogatni kellene a büdzsétervet. Villáminterjú.

Mi volt a legfontosabb érv, amiért megszavazta kedden a költségvetés fő számait?

Gazdasági válság van Magyarországon, amiből csak akkor tudunk kilábalni, ha van elfogadott költségvetés.

A Fidesz-frakcióból való kilépésekor, egy hónappal ezelőtt úgy nyilatkozott, hogy a Fidesszel kötött megállapodástól nem tér el, továbbra is annak alapján kíván politizálni. Változott valami azóta?

A szavazás előtt azt kellett figyelembe vennem, hogy a vállalkozók érdeke mit kíván. A Vállalkozók Pártja 2006-ban egyébként csak gazdaságpolitikai kérdésekben kötött szövetséget a Fidesszel, politikai kérdésekben nem. Most a kis- és középvállalkozások számára az a legfontosabb, hogy egyszerűsödjenek a pályázati rendszerek, szűnjön meg a körbetartozás és változzon meg annak mostani alapja, a közbeszerzés rendszere.

És ez hogy függ össze a költségvetéssel?

Ha nincs elfogadott büdzsé, akkor Magyarország hónapokig tartó káoszba süllyed, ami többek között lehetetlenné teszi az uniós pénzek lehívását. Ez tönkretenne számos kis és közepes céget.

Beszélt-e volt frakciótársaival a szavazás óta?

Engem a Vállalkozók Pártjából kizárt politikusok szoktak minősíteni. Ők csak pozíciókat hajszolnak, két pártnak is a tagjai, de nem tesznek semmit a vállalkozókért. Egyébként több fideszes képviselő is azt mondta: gazdaságilag egyetért a szavazatommal, politikai szinten nem.

Mondana neveket?

Nem.

A költségvetés végszavazásánál is számíthat voksára a kormány?

Igen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik