Belföld

700 milliót csalt a frakcióvezető?

Értékbecslővel leértékeltette, majd egy ismerős cégnek áron alul továbbpasszolt értékes VII. kerületi ingatlanokat Erzsébetváros SZDSZ-es frakcióvezetője, hogy a külföldi vásárlóktól ő is busás hasznot söpörjön be. Gál György a vád szerint 700 milliós kárt okozott az önkormányzatnak, ő maga pedig 195 milliót vágott zsebre.

A Központi Nyomozó Főügyészség megerősítette, hogy különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt kedden őrizetbe vette az erzsébetvárosi önkormányzat gazdasági bizottságának elnökét, akinél házkutatást is tartottak – adta hírül a főügyészség.

Az atv.hu előző nap közölte, hogy letartóztatták Gál György szabad demokrata önkormányzati képviselőt, a párt erzsébetvárosi frakcióvezetőjét. Azt írták: „úgy tudni, Gál Györgyöt egy ingatlanügy miatt tartóztatta le a rendőrség.”

700 milliós kárt okozott

A főügyészség szerdai közleményében azt írja: a nyomozás eddigi adatai szerint a gazdasági bizottság gyanúsítottként kihallgatott elnöke és a vele együttműködő vállalkozó a VII. kerületi önkormányzatnak 700 millió forint kárt okozott, és további mintegy 1,6 milliárd forint kár okozását kísérelték meg.

A gyanú szerint a főváros VII. kerületi önkormányzata gazdasági bizottságának elnöke 2002-től kapcsolatban állt azzal a vállalkozóval, aki az önkormányzat tulajdonában álló több lakóházat forgalmi érték alatt akart megvásárolni, majd a vásárlást követően – off-shore társaságok közbeiktatásával – rövid időn belül, jelentős haszonnal a már egyébként is érdeklődő külföldi befektetőknek értékesíteni – olvasható a közleményben. Hozzáteszik: a vállalkozó elképzelésében a bizottság elnöke is jó üzleti lehetőséget látott, ezért azt támogatta.

A főügyészség közlése szerint, az ingatlanok vételárára vonatkozó előzetes egyeztetésük alapján megállapodtak abban, hogy a vállalkozó projektcégeket alapít, amelyek a valós forgalmi érték alatti vételáron fogják megvásárolni a kiszemelt ingatlanokat. A vállalkozó az egyes cégekbe a bizalmas ismerőseit “strómanként” helyezte el.

Mint írják, a vételárról történt egyeztetés során a gazdasági bizottság elnöke közölte a vállalkozóval, hogy mennyit kell a részére fizetnie azért, hogy az adott házat neki, illetve az általa alapított projektcégnek adja el az önkormányzat.

Átverte a képviselő-testületet?

Ezután a gazdasági bizottság elnöke felvette a kapcsolatot az ügyletbe bevont értékbecslő cég vezetőjével, akit szóban felhívott arra, hogy mely ingatlant és milyen forgalmi értékre kell felértékelnie. A valótlan tartalmú értékbecslés felhasználásával a gazdasági bizottság elnöke az ingatlan valós forgalmi értékét tekintve a gazdasági bizottság tagjait, majd ezt követően a képviselő-testületet tévedésbe ejtette – ismerteti a főügyészség.

A megalapozott gyanú szerint ezzel a módszerrel nyolc önkormányzati lakóházat értékesítettek a 2003. és a 2004. évben.

A közlemény szerint a gazdasági bizottság gyanúsítottként kihallgatott elnöke összesen 195 millió forintot kért és kapott a vállalkozótól a támogató segítségéért. Hozzáteszik: a gazdasági bizottság elnöke a főügyészség határozatai és a gyanúsításközlés ellen panaszt jelentett be, tagadva a bűncselekmények elkövetését.

Az SZDSZ megdöbbent, a Fidesz nem

Gál 1994 óta tagja az SZDSZ-nek, és 1999 óta vezeti az SZDSZ kerületi frakcióját. Az SZDSZ megdöbbenve értesült Gál György VII. kerületi önkormányzati képviselő őrizetbe vételéről és az ellene megfogalmazott vádakról – közölte a párt fővárosi választmánya.

A fővárosi választmányi elnökség felszólítja Gál Györgyöt, hogy függessze fel tagsági viszonyát, és mondjon le a párt nevében viselt tisztségeiről, amíg az eljárás tart. Mint írják, az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, a súlyos vádaknak azonban még az árnyéka sem vetülhet a budapesti SZDSZ-re.

Hunvald György, Erzsébetváros polgármestere is megdöbbenésének adott hangot. “Az Önkormányzat és a Képviselő-testület kifejezett érdeke, hogy ez a vizsgálat a lehető legrövidebb időn belül minden részletet feltárva lezáruljon. Reméljük, Gál urat ez a folyamat tisztázza a gyanú alól. Egy ilyen ügy minden szorgalmasan és keményen dolgozó választott képviselő munkáját beárnyékolhatja” – fogalmaz a kerület vezetője egy lapunkhoz eljuttatott közleményben.

Hozzátette:az Önkormányzat kiegyensúlyozott működése mind a Képviselő-testületben, mind a tulajdonosi jogokat gyakorló bizottságban továbbra is biztosított. Az ügy feltárásához az Önkormányzat minden segítséget megad.

„Egyre jobban értjük, miért mondta Medgyessy Péter korábbi miniszterelnök egy lapinterjúban, hogy az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel, illetve tévényilatkozatában azt, hogy az SZDSZ-nek is szembe kell nézni azokkal a zavaros ügyekkel, amelyek körbelengik” – áll Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivőjének egymondatos közleményében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik