Belföld

Lebontják a bérlakások felét Salgótarjánban

Tíz éven belül lebontják az összes bérlakás csaknem felét kitevő hatszáz kolónialakást Salgótarjánban, a többi önkormányzati ingatlanra pedig olyan lakbérrendszert dolgoznak ki, amely fedezi az üzemeltetési költségeket - ezt is tartalmazza az a 2018-ig szóló bérlakás-gazdálkodási koncepció, amelyet kedden egyhangúlag hagyott jóvá a város közgyűlése.

Eötvös Mihály (MDF) alpolgármester elmondta, hogy 2007 végén 1300 bérlakása volt a városnak, ezek fele félkomfortos, illetve komfort nélküli szükséglakás. A lakáshasználók 40 százaléka nem rendelkezik jogviszonnyal, és csaknem ezer adós ellen van folyamatban valamilyen eljárás: felmondás, per, végrehajtás vagy fizetési meghagyás. A bérlők összes tartozása 128 millió forint.

Az alpolgármester közölte: a város jelenlegi bérlakás-gazdálkodása nagyon veszteséges, a lakásokat csak úgy tudják fenntartani, hogy mintegy 80 millió forintot a nem lakáscélú helyiségek bevételéből csoportosítanak át. A mostani bérlakásállomány összetétele és szerkezete nem felel meg teljesen a célkitűzéseknek, hiszen a lakáskínálattal akarják csökkenteni az elvándorlást, segíteni a városon belüli mobilitást és a szakemberek letelepedését – tette hozzá.

A legproblémásabbak az éves szinten 100 milliós veszteséget jelentő kolóniák, ezeket tíz éven belül lebontják. A Bajcsy úti 71 és a zagyvarakodói 7 lakást két éven belül felszámolják, rövid távon viszont meghagyják a Forgách-telepi és a somlyói 132 lakást, hogy átmenetileg ezekbe a költözhessenek a lebontott ingatlanok bérlői.

A közgyűlés arról is döntött: a jelenlegi helyett differenciált lakbérrendszert alakít ki úgy, hogy a bevételek fedezzék az üzemeltetési költségeket, felülvizsgálják továbbá a bérlőtámogatási és az adósságkezelési rendszert is. Eötvös Mihály elmondta: a bontások után maradó 700 komfortos és összkomfortos lakást akarja az önkormányzat felújítani és gazdaságosan működtetni.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.