Belföld

Pert nyert Hegedűs Loránt Lendvaival szemben

Első fokon pert nyert ifjabb Hegedűs Loránt Lendvai Ildikó ellen a Fővárosi Bíróság előtt indított személyiségi jogi perben - közölte a Fővárosi Bíróság.

A Fővárosi Bíróság a perben csütörtökön hozott ítéletet, melyben megállapította, hogy “Lendvai Ildikó azzal, hogy az M1 televíziós csatornán sugárzott Nap-Kelte című műsor 2007. augusztus 27-ei adásának Kereszttűz című műsorszámában olyan hamis látszatot keltett, hogy Hegedűs Lóránt emberek kiirtására vonatkozó felhívást közölt volna, megsértette a felperes jó hírnév védelméhez, becsület védelméhez és emberi méltóság védelméhez kapcsolódó személyiségi jogait”.

A bíróság kötelezte az alperest, hogy elégtételként saját költségen az ítélet rendelkező részét a Nap-Keltében reggel 7 és 8 óra között közöltesse és a megállapított jogsértésért fejezze ki sajnálkozását. A bíróság kötelezi az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg 400 ezer forintot és járulékait.
Az elsőfokú ítélet nem jogerős.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.