Belföld

Kósa: eladósodott az önkormányzati rendszer

Teljesítőképességének határához érkezett, eladósodott az önkormányzati rendszer - jelentette ki Kósa Lajos, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke pénteken Debrecenben.

A költségvetési főösszeghez viszonyítva a legeladósodottabb megyei jogú város Hódmezővásárhely, ahol 136,5 százalékos ez az arány. A sorban a következő megyeszékhely Szolnok 63 százalékkal, majd Pécs 54 százalékkal, de Sopron, Kaposvár, Miskolc, Nyíregyháza, Székesfehérvár, Szeged és Szekszárd is nagy adósságot halmozott fel – mondta sajtótájékoztatóján Debrecen polgármestere.

Hozzátette: a cívisváros nincs a 10 legeladósodottabb megyeszékhely között. Debrecen a 13. helyen van, adóssága a költségvetési főösszeg 25 százaléka, vagyis 13,9 milliárd forint – tette hozzá.

Költségcsökkenést vár

A polgármester beszámolt arról, hogy a debreceni önkormányzati cégeket tömörítő vagyonkezelő holding tavalyi mérlegfőösszege 48 milliárd forint volt, árbevétele 19 milliárd, eredménye pedig 1,123 milliárd forint. Jövőre legalább 1 milliárd forintos költségcsökkentést terveznek a cégcsoportnál. Ebből 600 millió forintnál tartanak, ugyanis jövőre a közelmúltban értékesített repülőtér működtetése nem terheli a vagyonkezelőt.

Kósa Lajos a tervezett vagyonértékesítésekről szólva elmondta: a főtéren lévő volt megyei könyvtár épületét, az Aranybika Szállóban lévő Bartók Termet és a cívis konferenciatermet kívánják eladni.

Ezen túlmenően olyan ingatlanokat is értékesíthetnek, amelyeknél az elmúlt években fejlesztésekkel értéknövelést értek el.

Ezek közül Kósa Lajos a Lycium szállodát említette, amelynek esetleges eladása az önrészt biztosíthatja a tervezett 10 milliárd forintos fürdőfejlesztéshez.

Nem lesz béremelés

Kósa Lajos elmondta azt is, hogy jövőre szinte sehol nem lesz béremelés az önkormányzatnál, illetve az önkormányzati cégeknél.

Újragondolják azt is – tette hozzá -, hogy milyen mozgásterük van a gazdasági törvény hatálya alá eső cégeknél. Kósa Lajos szerint e cégek vezetőinek mozgóbére az éves bér 50 százaléka, amit azonban – mint fogalmazott – nem csökkenteni akarnak, hanem olyan célfeladatokat meghatározni, amelyek ha teljesülnek, jóval nagyobb bevételt jelenthetnek a városnak, mint amekkora összeget a kisebb mozgóbérrel megtakaríthatnának.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik