Belföld

A rendőr is kidobhatja a bántalmazót

A több mint két évvel ezelőtt elfogadott távoltartási törvény - amely főként a családon belüli erőszak áldozatait védi - nem működik; helyette olyan új törvény születik, amelyet remélhetőleg az összes párt megszavaz majd.

Sándor Klára, a Szabad Demokraták Szövetségének országgyűlési képviselője kifejtette: szerdán elkezdődött az általuk beterjesztett javaslat általános vitája; az MSZP számos módosító indítványt tett, amelyek az SZDSZ számára szinte kivétel nélkül elfogadhatók.

Önt is bántják?

Bántalmazott nők és gyerekek segélyvonala: 06-80-505-101 (este 6 és 10 között) – NaNe Egyesület. Vagy az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat ingyenes segélyvonala: 06-80-205-520. A Szolgálat már elektronikus úton is elérhető a www.krizistelefon.hu oldalon.

A teljesen önálló, új törvény jövő nyáron lépne hatályba. A törvény a már sok országban alkalmazott osztrák mintát követné: a rendőrségnek a helyszínen joga lesz kötelezni a bántalmazót arra, hogy hagyja el az otthonát, és arra is, hogy hetvenkét óráig ne térjen vissza.

Ez idő alatt gyorsított bírósági eljárásban kell dönteni arról, hogy például szükség van-e a távoltartás idejének meghosszabbítására vagy más eljárás megindítására az elkövető ellen. A bírósági döntés jelenleg a bejelentés után átlagosan fél év múlva születik meg, addig együtt kell élnie a bántalmazottnak a bántalmazóval. Ezért nem hatékony a törvény – mondta a képviselő.

Az új törvény tervezetét a nyáron Magyar Bálinttal (SZDSZ) közösen dolgozták ki, és része a női esélyegyenlőségi csomagnak. A munka a kvótatörvénnyel kezdődött, és további javaslatokkal folytatódik majd – emelte ki Sándor Klára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik