Belföld

Tizenöt év a “szülinapos gyilkosnak”

Pénzhez akart jutni születésnapi mulatozásához, ezért agyonvert egy idős asszonyt tavaly Siklósnagyfaluban az a fiatalember, akinek tizenöt év fegyházbüntetésről szóló korábbi büntetését helybenhagyta a Pécsi Ítélőtábla pénteken.

A táblabíróság Krémer László vezette tanácsa megalapozottnak találta az ügyben első fokon eljárt Baranya Megyei Bíróság határozatát, és a 21 éves Orsós Pétert nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésben mondta ki bűnösnek.

A tényállás szerint a fiatalember tavaly június 29-én italozással ünnepelte 20. születésnapját Siklósnagyfaluban. Amikor a jelentős mennyiségben elfogyasztott pálinkától, vodkától, cherrytől és sörtől erősen ittas állapotba került, arra gondolt, jó lenne az ünneplést a közeli település, Matty báljában folytatni.
Mivel nem volt pénze az utazáshoz, úgy döntött, hogy egy közelben lakó idős asszonytól kér.

Inni kapott

Elment hozzá, de a 87 éves nő azt mondta, nem ad, mert neki sincs. A fiatalember ekkor pálinkát kért és kapott. Megivott belőle két pohárral, majd először ököllel, aztán egy bottal ütlegelni kezdte vendéglátóját.

A fejére és a felsőtestére sújtott, a bántalmazást az asszony könyörgésére sem fejezte be, csak akkor hagyta abba, amikor áldozata már magatehetetlen volt. A férfi a házból 5200 forinttal távozott, és egy ismerősével szórakozni ment.

Tíz nap

Az áldozatra másnap a fia talált rá. Az asszony kórházba került, de tíz nappal később belehalt sérüléseibe. Gyilkosát pedig elfogta a rendőrség és eljárást indított ellene.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.