Belföld

Igazolványgyárra bukkantak Budapesten

Közokirat-hamisítókat értek tetten a rendőrök egy XVIII. kerületi lakásban; a két férfi a józsefvárosi piacon vette fel a rendeléseket, és egy kis műhelyben készítette a hamis igazolványokat, bizonyítványokat - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

A 32 és 36 éves budapesti férfiakat egy héttel ezelőtt érték tetten, azóta egyikük, aki a piacon a rendeléseket vette fel, részben elismerte a közvetítői tevékenységét.

Az eddigi adatok szerint K. Péter Ferenc magyar vezetői engedélyeket, személyi és vagyonőri igazolványokat, lakcímkártyákat, iskolai okleveleket, kereskedelmi számlákat hamisított, és ezeket társa, B. István közreműködésével értékesítette a VIII. kerületi piacon.

A gyanú szerint K. Péter Ferenc a hamis okmányokat a XVIII. kerületi lakásban kialakított műhelyben készítette el számítógép, szkenner, nyomtató, fóliázógép és bélyegzők segítségével. A megtévesztő dokumentumokat okiratmásolatok, iratminták felhasználásával, grafikai programok segítségével állította elő.

A házkutatás során a nyomozók lefoglalták a közokirat-hamisításhoz használt számítástechnikai eszközöket és segédanyagokat, továbbá a készülő és a már elkészült okiratokat, valamint azok másolatait.

K. Péter Ferenc az ügyben a vallomástételt megtagadta, míg a gyanú szerint a rendeléseket felvevő és az iratokat értékesítő B. István a közvetítői tevékenységét részben elismerte; mindketten előzetes letartóztatásban vannak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik