Belföld

Tízmilliárd kell az egészségügybe

Jövőre a gyógyító munkára további tízmilliárd forintra lenne szükség a költségvetésben, és a közvetlenül a betegágy mellett foglalkoztatott ápolókat speciális pótlékkal kellene díjazni - mondta Kökény Mihály.

Abban bízom, hogy összességében a gyógyító munka költségeit még a jövő év során egy tízmilliárd forint körüli összeggel meg tudjuk emelni – közölte az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának szocialista elnöke. Ebből hárommilliárd forint átcsoportosítását támogatta szerdán az egészségügyi bizottság, egyetértésben a kormánnyal, az összeget a Miniszterelnöki Hivatal költségvetéséből csoportosítják át a gyógyító kasszába.

Kökény Mihály azt mondta, az egészségügy működőképessége szempontjából arra mindenképpen szükség lenne, hogy a közvetlenül a betegágy mellett, több műszakban foglalkoztatott ápolóknak valamilyen támogatást, speciális pótlékot adjanak. Erről még folyik a gondolkodás. A plusz tízmilliárdos forrást részben átcsoportosításból nyernék, de Kökény szerint az év során egyéb lehetőségek is megnyílhatnak. A pénzügyi válság miatt annyi változás van a korábban reálértéket tartó egészségügyi finanszírozásban, hogy nem lesz lehetőség bérnövekedésre és a 13. havi fizetés biztosítására – mondta a politikus.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik