Az apa azzal fenyegette gyermekét, hogy megöli, ha elmondja valakinek a történteket. A kislány – a rendőrség tájékoztatása szerint – annyira félt, hogy nem szólt senkinek. A budapesti férfi ellen felesége tett feljelentést a múlt héten, miután megtudta, hogy a férje három éve folyamatosan zaklatja szexuálisan közös gyermeküket.
A nyomozás során kiderült, hogy a gyanúsított a szomszédjukban lakó kiskorú lány felé is közeledett, továbbá évekkel korábban megerőszakolta saját húgait is, akik akkor 12-13 évesek voltak – olvasható a rendőrség honlapján megjelentetett közleményben.
A férfit őrizetbe vették, a bíróság még hétfőn elrendelte előzetes letartóztatását.