Belföld

Meglettek a rajkai falfirkálók

Két helybeli fiatalember festett falfirkákat szlovák tulajdonú lakóházakra a határ menti Rajkán november 1-jén éjszaka; a fiatalok beismerték tettüket, amely nincs összefüggésben az aznapi dunaszerdahelyi labdarúgó-mérkőzésen történtekkel - közölte a rendőrség hétfőn az MTI-vel.

A falfirkák a lakóházak falára, kerítésére és egy szlovák ingatlanközvetítő iroda kirakatára kerültek. A graffitiken az volt olvasható, hogy “a haza nem eladó”.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensének tájékoztatása szerint a 20 éves és a 22 éves férfi meghallgatása során elmondta: november 1-jén, szombaton már délután is iszogattak, majd éjszaka egy rajkai kávézóban folytatták a szórakozást, ott kezdtek el firkálni. Eközben határozták el, hogy falfirkákat festenek a Rajkán élő szlovák állampolgárok házaira.

Kocsis Tünde alezredes hozzátette: a gyanúsítottak azt állították, hogy a dunaszerdahelyi eseményekről semmit nem tudtak, így nem az ott történtekre reagáltak a falfirkálással.

Egyikükkel szemben rongálás, a másik fiatalember ellen rongálás, valamint lőszerrel és kábítószerrel való visszaélés megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás. Utóbbinál ugyanis a házkutatás során két lőszert és kábítószergyanús anyagot találtak – közölte a sajtóreferens.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik