Belföld

Botrány és bizonytalanság a fóti önkormányzatban

Miután a bíróság sorozatos törvénytelenségek elkövetése miatt jogerősen felmentette a polgármestert, a helyi erők már megválasztották polgármesterjelöltjeiket, de még messze nem biztos, hogy a kijelölt - és esélyesnek tartott - Móczár Béláné elindulhat a jobboldali párt színeiben a januári időközi választásokon – írja a Népszabadság.

A Fidesz elnöksége nevében Deutsch Tamás kabinetvezető a napokban arról tájékoztatta a fóti szervezetet, hogy a következő választmányi ülésen fel akarják oszlatni őket.

A Népszabadság szerint Deutsch Tamás levelében azzal indokolja a feloszlatást, hogy a helyi Fidesz-frakció kettészakadt. A lap ugyanakkor azt írja, hogy név nélkül megszólaló helyi fideszes forrásaik arra engedtek következtetni, hogy a pártközpont egyik “Deutsch-közeli támogatottjának” készítik elő a fóti polgármesteri széket.

A Népszabadság úgy tudja, hogy a Fidesz fóti pártelnökével a hét végén találkozik Kövér László és Kubatov Gábor.

A sok szálon futó történet egyik kiindulópontja a fóti fideszes polgármester, Szent-Iványi Géza elmozdítása tisztségéből. Őt nemrégiben a Fővárosi Ítélőtábla hetvenkétrendbeli, folyamatosan elkövetett törvénysértés miatt felmentette, pontosabban: kimondta szakmai alkalmatlanságát. A volt polgármester ellen büntetőper is folyik, amelyben első fokon kétrendbeli hűtlen kezelés miatt már pénzbüntetést kapott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik