Belföld

PDSZ: jövőre összeomolhat a közoktatás

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint összeomolhat a közoktatás mint közszolgáltatás, ha a jövő évi költségvetésben beterjesztett normatívacsökkenés megvalósul.

Kerpen Gábor a szakszervezet elnöke azt mondta, már nem csak veszélyben van a közoktatás minősége a korábbi forráskivonások miatt, hanem összeomolhat a közoktatás, mint közszolgáltatás garantált minőségi ellátása. Kerpen Gábor ezért kedden levélben fordult a társszakszervezetekhez, együttes fellépést kérve tőlük.

A PDSZ elnöke a költségvetési törvény legutolsó változatát “elképesztőnek” nevezte. A normatívák jelentős része reálértéken 8-9 százalékkal csökkenhet, ami elfogadhatatlan.

Ennek következményeként szerinte az osztálylétszámok újabb növelése, az osztályok összevonása, intézmények bezárása prognosztizálható és feltehetően a közoktatás dolgozóinak létszáma sem maradna meg a jelenlegi szinten.

Kerpen Gábor elmondta azt is, minden törvényes eszközzel fel kívánnak lépni a foglalkoztatás megőrzéséért. A béreket, keresetek illetően kiemelte: a PDSZ a sztrájkbizottság tagjaként mindent elkövet azért, hogy teljesüljön a 2007-ben kötött megállapodás, ne tűnjön el 2009-ben a 13. havi illetmény, s legalább négy százalékkal növekedjenek a közalkalmazotti illetménytábla számai.

Hangsúlyozta, hogy ha ez nem következik be, akkor a 2003-as illetményszintre kerülnek a közalkalmazottak. Ez azért is elfogadhatatlan, mert a közszférában dolgozók és a közoktatási dolgozók “finanszírozták” a konvergencia-program jelentős részét. Nem terhelhető tovább a közszféra, “elfogyott a türelmünk” – szögezte le az érdekvédő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik