Belföld

Újraértékelik az agrárnyugdíjakat

Újra kézbe veszik az összesen hatvanegy, kedvezményes agrárnyugdíjat kérő és többségében elutasított kérelmet, de egyelőre nem tudni, hogy pontosan hányan kaphatnak kedvező választ - írja a Népszabadság.

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter módosította a rendeletet, s ennek szellemében újra átértékelik a 61 kérelmező pályázatát, amelynek eredményéről rövidesen értesítik az érintetteket – olvasható a cikkben.

A támogatáshoz jutás feltételeit tartalmazó rendelet új változatából kiderül, hogy ha a gazdaságot átvevő nő vagy roma, akkor pluszpontot kap. Soproni Horváth Lajos, az MVH szóvivője a fontos változások között említette a lapnak még azt is, hogy míg a korábbi rendeletben az átvevőnek már a benyújtás pillanatában egyéni vállalkozónak kellett lennie, addig most már elég, ha csak későbbi időpontban, a kifizetési kérelem beadásakor rendelkezik az egyéni vállalkozói igazolvánnyal. Változás az is, hogy most már a gazdaságot átvevő őstermelőnek nem szükséges adóbevallásra kötelezett státuszúnak lennie.

A kedvezményes, legfeljebb hét évre szóló nyugdíjazás lehetőségével azok az 55 éven felüli mezőgazdasági termelők élhetnek, akik elajándékozzák vagy értékesítik földjüket, gazdaságukat, felhagynak a gazdálkodással, s ezért – a birtok nagyságától függően – legfeljebb havi 138 ezer forintos jövedelem-kiegészítésben részesülnek – foglalta össze a rendelet lényegét a Népszabadság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik