Belföld

Felszámolják a Szetey-rendszert

Nem lesz központi kiválasztás a megüresedett közigazgatási állásokra és versenyvizsgákat sem szervez jövőre a kormány - írja a Népszava.

Jövő januártól már a központi közigazgatásban, illetve a kormányhivatalokban megüresedő összes álláshelyet a Kormányzati Személyügyi Központon (KSZK) keresztül lehetett volna csak betölteni. A vezetői állások esetében nyár óta működik ez a rendszer – emlékeztet a lap.

A központ teszteli a pályázók alkalmasságát, és csak a minden szempontból megfelelő jelölteket terjeszti a tárcák vezetői elé, hogy közülük válasszanak. Egy jogszabály-módosítás azonban, amelyet a 2009-es költségvetéshez kapcsolódó törvénycsomagba építettek be, törli azt az előírást, hogy ezt az eljárást 2009-től a központi közigazgatásban dolgozó tisztségviselőkre is alkalmazni kell – olvasható a cikkben.

A lap arra is felhívja a figyelmet, hogy Szetey Gábor 2007-ben még azzal indokolta a rendszer bevezetését, hogy így biztosítható a pályázók esélyegyenlősége, mert ezzel megszűnik az “uram-bátyám” világ, és a rátermettség, nem pedig a “kapcsolat” lesz a kiválasztás alapja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik