Belföld

Még százmilliókba fog kerülni a Szabadság híd

A Szabadság híd rekonstrukciójának a jelenlegi mintegy 5,5 milliárd forintos keretét további 300 millió forinttal kívánja bővíteni a városvezetés - tudta meg az MTI szombaton fővárosi képviselőktől.

A politikusok tájékoztatása szerint hétfőn a Főpolgármesteri Kabinet helyszíni javaslatra tárgyal a pótpénzről. Csütörtökön pedig a Fővárosi Közgyűlés döntene a hídfelújítás újabb, immár az 5. számú engedélyokirat módosításáról. Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes az október 20-i kabinetülésre benyújtott előterjesztésében a pluszpénz szükségességét, illetve a májusban elfogadott engedélyokirat módosítását az elmúlt hónapokban felmerült többletmunkákkal indokolta.

A pluszpénzt indokolják továbbá a térségben zajló beruházások összehangolásának pluszfeladatai, valamint az, hogy a köz- és díszvilágítás előzetesen becsült és tényköltségei 300 millió forintos többletforrást igényelnek. Ebből 75 millió forintot a hídfelújítási munkákra, 225 milliót pedig a közvilágítás korszerűsítésére fordítanának.

A főpolgármesteri hivatal közbeszerzési szakembereinek az álláspontja szerint, ha a köz-, és díszvilágítás kiépítését pótmunkaként adják vállalkozásba, fennáll a kockázata annak, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság eljárást indít emiatt. Az általuk javasolt két alternatíva esetében, ha pótmunkaként kezelik a közvilágítást, illetve, ha új közbeszerzést írnak ki, december 20-ig, a Szabadság hídi villamosközlekedés megindításáig elkészülhet a közvilágítási munkák egy része.

Bagdy Gábor, a fővárosi Fidesz-KDNP frakciószövetség társelnöke az MTI-nek elmondta, hogy a Szabadság híd rekonstrukciójának befejezése azért csúszik az eredeti szeptemberi időpontról ez év végére, majd jövő év közepére, mivel a 4-es metró Fővám téri állomásához kapcsolódó felszíni beruházások jelentős lemaradásban vannak. Emiatt a gépkocsival nem is lehet még egy jó ideig feljutni a pesti oldalról a hídra – jegyezte meg a KDNP frakcióvezetője.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik