Belföld

Gyurcsány a tündérektől kért hármat

admin
admin

2008. 10. 23. 21:04

Gyurcsány Ferenc az Állami Operaházban tartott ünnepélyen beszédében azt emelte ki, hogy Nagy Imre képes volt egy történelmi és személyes konfliktusban megváltozni. Mint mondta, ma nekünk is meg kell változnunk, és akkor változik meg az ország is.

A miniszterelnök egy elképzelt tündérnek mondta el három kívánságát. Először is azt kérte, hogy adjon erőt ahhoz, hogy az emberek meg tudjanak változni. Ne higgyük azt – emelte ki Gyurcsány -, hogy az a demokrácia, ha az ország egyik fele legyőzi a másikat. Az a demokrácia, ha az egyik és a másik fél, még ha versenyben is, de megfér egymás mellett.

Második kívánsága a miniszterelnöknek az volt, hogy használjuk azt az „aprócska szót”, hogy is. “Ne azt mondjuk, hogy mi magyarok vagyunk, és aki épp nincs ott, az esetleg nem az. Mondjuk azt, hogy mi is magyarok vagyunk. Ez ugyanis azt jelenti, hogy mindenki az, aki annak vallja magát” – fogalmazott.

A harmadik kívánsága a kormányfőnek az volt, hogy legyünk képesek arra, hogy nem menekülünk. Ne gondoljunk azt, hogy magától jobb lesz az ország – utalt a közelmúlt eseményeire, a pénzügyi válságra.

1956-ban sokkal többet tettek a hősök, mint, amire ma van szükség – emelte ki. Végül hozzátette: Nagy Imre hagyatéka abban áll, hogy átlépjük saját árnyékunkat, hogy elindulunk közösen, és jobbá tesszük az országot.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.