A határozatlan időre meghirdetett sztrájk október 6-án kezdődött meg az egri kórházban; az intézményben működő szakszervezetek azt követelték, hogy a Heves megyei közgyűlés bontsa fel az intézmény működtetéséről szóló, a HospInvest Zrt.-vel kötött szerződést.
Az első 3 napon csak a vasárnapi ügyeletnek megfelelő ellátást nyújtották a sztrájkhoz csatlakozott dolgozók. Ugyanakkor október 9-én “mozaiksztrájkká” szelídült a munkabeszüntetés, vagyis egy-egy osztályon valaki mindig sztrájkolt, miközben a többiek az ő munkáját is ellátták.
A hevesi megyegyűlés március 25-én hagyta jóvá azt a szerződést, amelynek alapján a következő húsz évben a HospInvest Zrt. üzemeltetheti a Markhot Ferenc kórházat. A Fidesz mindvégig azzal vádolta a megye szocialista vezetését, hogy a HospInvestre szabták a pályázatot.
A cég szeptember 29-én megkapta az engedélyt az intézmény működtetésére a népegészségügyi szolgálattól, az engedély az egri önkormányzat fellebbezésének elutasítása után október 21-én jogerőre emelkedett.
Időközben a Heves Megyei Bíróság jogerősen hatályon kívül helyezte a megyei önkormányzat határozatát. Az ítélet indoklása szerint a HospInvest pályázati dokumentációjához csatolt banki igazolás nem felelt meg a pályázati kiírásban foglaltaknak.