Belföld

Nyolcszázan tartottak a Rákóczi Szövetséggel

Mintegy nyolcszázan vettek részt az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére a Műegyetemtől a Bem térig tartó, a Rákóczi Szövetség által szervezett hagyományos felvonuláson szerdán Budapesten.

A felvonulás résztvevői azt követően indultak el a Műegyetem elől, hogy ott befejeződött az 1956. október 22-i nagygyűlésre emlékező rendezvény.

A felvonulók közül többen korabeli teherautók platóján utazva tették meg az utat a Bem térig. Több résztvevő nemzetiszínű zászlóval és transzparenssel vonult fel, amelyeken egyebek között az volt olvasható: “Vádolunk 200 ezer elmenekült hazánkfiáért”, “Vádolunk több száz kivégzett hazafiért”.

A rendőrök által felvezetett résztvevők a Döbrentei térnél fáklyát kaptak a szervezőktől és azokkal folytatták útjukat.A Bem téren Jókai Anna Kossuth-díjas író megemlékező beszédében azt mondta: 1956-tal kapcsolatban a legfájdalmasabb az a nemzeti amnézia, amelynek köszönhetően azok, akik akkor bűnösök voltak, azok ma “apáink”.

Nyolcszázan tartottak a Rákóczi Szövetséggel 1

Mint mondta, a szabadságharc eszméit nem váltottuk valóra, mert nincs egyenlőség, sem testvériség, a szabadság pedig felelősség nélkül csak szabadosságot jelent.

A megemlékezés végén koszorút helyezett el az 1848-49-es magyar szabadságharc hőse, Bem József tábornok szobránál a többi között a Fidesz, a Fidelitas, a KDNP, a Felvidéki Magyar Koalíció Pártja, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, a Székelyföldi Magyar Polgári Párt, a Magyar Írószövetség és több magyarországi, illetve határon túli civil szervezet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik