Belföld

Fodor: most nincs ideje az előre hozott választásoknak

Fodor Gábor szerint le kell mondani az előre hozott választásokról, mert a világválság idején az ország helyzetét csak a szakértői kormány oldhatja meg. Az SZDSZ elnöke szerdai szegedi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: akiben van kompromisszumkészség, azzal tárgyalni kell az ország jövője érdekében.

Le kell venni a napirendről a presztízskérdéseket és az előítéleteket, olyan javaslatokra van szükség, melyek stabilizálják az országot. Mint mondta, Magyarország ma nem bírna ki egy előre hozott választást, mert az több hónapos cselekvéshiányt jelentene.

A politikus a stabilizációs lehetőségek között említette a szabaddemokraták két javaslatát, az adóreform csomagot és a költségvetési plafontörvényt, melyek a szerdai öt párti egyeztetésen támogatást nyertek. Hozzátette: “még nem tudni, mi lesz a jövőben, de a javaslatok az elfogadás irányába mozdultak”.

A pártvezető elmondta: egyelőre lekerült a napirendről az adócsökkentés ügye, mely mellett olyan sokáig kiállt az SZDSZ. Most ugyanis a stabilitás a legfontosabb, amit a költségvetés csökkentésével és kiadásainak leszorításával lehet elérni. Ha ezen túlmenően többlet keletkezik, akkor abból megvalósulhat idővel az adócsökkentés is, melyről a párt nem mond le.

A világválság közepén tehát olyan megoldások kellenek, melyek a leggyorsabban eredményt hoznak az országnak és Fodor Gábor szerint ilyenek az SZDSZ-es javaslatok, amiket természetesen további ötletekkel lehet bővíteni.

A sajtótájékoztatón a párt szegedi szervezete elítélte, hogy szerda délután a városi Wass Albert Társaság az egyik református templom kertjében szobrot állított a névadó tiszteletére. Nagy Sándor, a párt szegedi elnöke szerint egy olyan embernek nem lett volna szabad szobrot állítani, akit korábban háborús bűnösként elítéltek Romániában, majd évtizedeken át olyan amerikai újságoknak írt, amelyek szerkesztői egykori nyilasok voltak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik