Belföld

Az MSZP elgáncsolta a kisebb parlamentet

Az MSZP ezen a héten - az SZDSZ-szel együtt - már nem támogatta, hogy az Országgyűlés napirendre vegye a Fidesz kisebb parlamentről szóló alkotmánymódosító javaslatát, amelynek általános vitáját a múlt héten már elkezdte a Ház.

A Fidesz 2006 június 16-án nyújtotta be az Országgyűléshez indítványát, amelyet azóta – a párt folyamatos kezdeményezése ellenére – beleértve a hétfői szavazást is, 60 alkalommal nem vettek napirendre, egyszer pedig sürgős tárgyalását utasították el. A javaslat múlt héten szerepelt az Országgyűlés napirendjén, mivel az MSZP támogatta ezt a házbizottság ülésén. Akkor még az SZDSZ is úgy nyilatkozott, hogy nem látja akadályát az indítvány napirendre kerülésének, de előbb tanulmányozzák annak tartalmát.

Marad a történelmi Magyarország méreteire megállapított létszám (MTI)

Marad a történelmi Magyarország méreteire megállapított létszám (MTI)

Az indítvány általános vitája ezután megkezdődhetett a múlt héten, a javaslat mégsem került automatikusan az országgyűlés eheti napirendjére, a Fidesz ezért ismét kezdeményezte. A frakció napirend kiegészítésére vonatkozó javaslatát a szocialisták – Gyárfás Ildikó és Szekeres Imre kivételével – és az SZDSZ-es képviselők leszavazták, a Fidesz, a KDNP, az MDF és három független képviselő igennel voksolt.

A Fidesz javaslata szerint az alkotmányban rögzítenék, hogy a képviselők létszáma legfeljebb 200 fő lehet. Az eredeti javaslat azt is tartalmazta, hogy alkossanak új választójogi törvényt 2007. április 30-ig. A pártok évek óta egyetértenek abban, hogy kisebb parlamentre lenne szükség, de ennek gyakorlati megvalósításában még egyszer sem tudtak megegyezni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik