Belföld

Megrótták a különutas szocialistát

Gyurcsány posztjait nyirbálta volna a pécsi a szocialista, ezért járt a megrovás.

Megrovásban részesítette az MSZP pécsi szervezetének etikai bizottsága a miniszterelnöki és a pártelnöki poszt szétválasztását kezdeményező Komáromi István városi alapszervezeti titkárt – közölte a szocialista párt városi elnöke.

Tóth Bertalan elmondta: a grémium megállapította, hogy Komáromi István fegyelmi vétséget követett el, amikor az aláírásgyűjtési akcióját nem támogató elnökség és a választmány állásfoglalását figyelmen kívül hagyva a pártszervezet nevében nyilatkozott a sajtónak, és másokra nézve sértő megjegyzéseket tett.

Komáromi István a döntésre reagálva azt mondta, fellebbezni fog a megyei etikai bizottságnál, mert ő magánemberként nyilatkozott. Igaz, neve mellett mindenhol szerepelt a pártban viselt funkciója, de csak úgy, ahogy például a kormányfőnek is szerepel, ha úgy dönt, magánemberként vesz részt egy eseményen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik