Belföld

Márciusban lesz az MSZP tisztújítása

Az MSZP választmánya 2009. március 21-22-re összehívta a párt tisztújító kongresszusát, amely dönt majd a szocialisták európai parlamenti választási listájáról is.

Tukacs István, a választmány szervezeti, személyi és költségvetési bizottságának vezetője elmondta, hogy a választmány egyhangúlag hagyta jóvá vasárnap az országos elnökség javaslatát a párt kétévente esedékes tisztújító kongresszusának időpontjára.

Schiffer János, az MSZP választmányának elnökhelyettese beszámolt arról, hogy a testület megvitatta a párt ideológiai programtervezetét, amely a Haza és haladás címet viseli, és azt a jövő évi kongresszus fogadja majd el.

A dokumentumról elmondta, annak egyik mondandója, hogy a társadalmi problémák megoldását nem lehet egyedül a piacra hagyni. Az elmúlt napok bizonyítják is, mennyire igaz ez a felvetés – közölte.

Schiffer János szerint nem arról van szó, hogy új etatista programot akar a szocialista párt megvalósítani, de fontos az állam és a piac szerepét tisztázni.
Hozzátette: a válsághelyzetekben teret nyernek az újfasiszta erők, és erre választ kell adnia a baloldalnak is, de nemcsak annak.

Simon Gábor, az MSZP választmányának elnöke a nemzeti csúccsal kapcsolatban azt mondta, a Fidesz és a KDNP magára maradt megoldási javaslataikkal, azokat sem a munkaadók, sem a munkavállalók nem támogatták.

Úgy vélte, a tanácskozás elindíthatja a magyar közéletet egy olyan úton, amely ahhoz vezet, hogy megváltozik az elmúlt években kialakult “politikai klíma”.

A választmányi elnök szerint ma az ország érdeke a legfontosabb, ez a nemzeti csúcs üzenete. Aki ezt nem érti, az nem méltó az ország vezetésére sem most, sem a későbbiekben – hangoztatta.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik