Belföld

Vizsgálódnak a cigányozó romamentorok ellen

admin

2008. 10. 17. 10:33

Vizsgálatot indít az oktatási jogok biztosa azoknak a roma diákokat segítő mentorprogramban részt vevő szegedi tanároknak az ügyében, akik egy közösségépítő portálon cigányoztak.

A Délmagyarország című napilap a hét közepén írt arról, hogy egy közösségépítő portálon felelőtlenül cigányoztak azok a szegedi tanárok is, akik egy, a roma diákokat segítő mentorprogram résztvevői. A tanárok azt hitték, nem nyilvános fórumon jelennek meg a szövegeik.

Súlyos vétket követtek el

Aáry-Tamás Lajos elmondta: azt kívánja megvizsgálni, hogyan történhetett, hogy éppen azok a tanárok viszonyulnak a roma gyerekekhez ilyen módon, akik tudomása szerint részt vettek abban az együttes munkában, amit a szegedi önkormányzat azért kezdeményezett, hogy ne alakuljanak ki roma gettók, elkülönült iskolák.

Aáry-Tamás Lajos hangsúlyozta: súlyos vétket követtek el a pedagógusok. Ha nem bírják ki, hogy ilyen jelzőkkel ne illessék ezeket a gyerekeket és családjaikat, akkor nem kell tanárnak menni, „el kell menni erről a pályáról” – fűzte hozzá.

Aáry-Tamás Lajos azt mondta, hogy praxisa során még nem találkozott pedagógusok részéről ennyire otromba, durva szóhasználattal, mint amivel most a roma diákokat illették.

Az iskolák már vizsgálódnak

Mint megjegyezte: a tanárokat alkalmazó iskolák fenntartói már elindították a fegyelmi vizsgálatokat, és nagyon bízik benne, hogy a szankciók az elkövetés súlyának megfelelőek lesznek. Az ő vizsgálata figyelemfelhívás is, hogy mit is jelent a közszolgálat – mondta.

„A közoktatás közpénzekből működtetett közszolgáltatás. A pedagógusok közszolgák, akiknek elsődleges kötelezettsége, hogy többoldalúan, tárgyilagosan oktassák, neveljék a diákokat. Közszolgaként vállalniuk kell azt, hogy ha az oktatás területén valamilyen feszültség jelentkezik, akkor ennek kezelésében részt vesznek” – fejtette ki a biztos.

A napilap írásában beszámolt arról, hogy olyanok is vannak köztük, akiknek azért kreáltak általános iskolai állást, hogy mentorként segítsenek beilleszkedni új iskoláikban a volt „mórás” roma tanítványaiknak.

Már bezárták egyszer az iskolát

Az iskolát az előző tanévben azért zárták be, hogy megszűnjön az elsősorban roma diákokat oktató intézmény különállása, a diákokat a város 11 iskolájába irányították néhány egykori tanáruk kíséretében. Rájuk azért volt szükség, hogy mentorként továbbra is segíthessék tanítványaik fejlődését, végtére is ők ismerik legjobban a gyakran többszörösen hátrányos helyzetű diákokat.

A szegedi deszegregációs program – a vásárhelyivel együtt – azóta országosan is jó hírre tett szert. Az újság megkereste az egyik érintett tanárnőt, aki – miután szembesítettek a nyilvános levelezés tartalmával – úgy nyilatkozott, hogy ők „csak átvették” más fórumozók szóhasználatát, amikor orknak, norvégnak, tücsöknek, cigónak, c-nek nevezték szövegeikben a romákat. Egy másik érintett szerint butaság volt a cselekedetük.

A szegedi önkormányzat oktatási irodájának vezetője, Kardos János erre úgy reagált, hogy több tízmillió forintért létesítettek 16 és fél álláshelyet az egykori iskola volt pedagógusainak. Ha úgy tetszik, azért van állásuk a nagyvárosban – ahol 500 pedagógusnak egyébként nincs munkahelye -, hogy a roma tanulókat segítsék.

Ha beigazolódik, hogy valóban éppen a mentorként működő pedagógusok képesek ilyen szövegeket megfogalmazni, akkor ezzel máris bebizonyították saját alkalmatlanságukat. Arról is tájékoztatott, hogy a fenntartó önkormányzat intézkedése nyomán fegyelmi vizsgálatok indulnak azokban az iskolákban, ahol a fórumozó volt mórás tanárok tanítanak.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Szerdán lefagy az ország harmada

Demonstrtors gather outside the Parliament to protest against Brexit, waving EU and Union flags and a placard reading 'Brexit Is It Worth It?', London on September 12, 2018. Conservatives MPs opposed to Mrs May's Brexit Plan have met to discuss how and when they could force her to stand down as Prime Minister. (Photo by Alberto Pezzali/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.