Belföld

Közös MSZP-MDF-javaslat a költségvetéshez

Az MSZP és az MDF közös módosító javaslatcsomagot nyújtott be az SZDSZ költségvetési kiadási plafontörvényéhez: a két frakció a liberális előterjesztéstől eltérő megoldást javasol a kiadási plafon megállapítására és az adóreformalapra. A módosító indítványt, amelyet Szabó Lajos (MSZP) és Herényi Károly (MDF) jegyez, pénteken nyújtották be.

Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője elmondta: frakciója azért támogatta a közös indítványt, mert az MDF javaslatainak jelentős részét beépítették az előterjesztésbe. Emlékeztetett: az MDF múlt vasárnap részt vett a pénzügyminiszternél tartott egyeztetésen, és ott nyitottan fogadták észrevételeiket.

Szabó Lajos, az MSZP-frakció költségvetési munkacsoportjának vezetője az MTI-nek azt nyilatkozta: az indítvány rendezi a törvényjavaslat hatályát, azaz világossá teszi, pontosan mire terjed ki.

Emellett kezdeményezik egy korrigált elsődleges kiadási korlát bevezetését. Hozzátette: ez a jövő évre vonatkozóan egy szám lesz – az elsődleges kiadási főösszeg értéke 2009-ben 11 900 milliárd forint -, de 2010-től egy eljárási rend bevezetését javasolja.

Módosítják az SZDSZ javaslatait

Szabó Lajos közölte: az SZDSZ adóreformalapra vonatkozó elképzeléseit úgy módosítják, hogy „a kivetítés szerinti megtakarításnak megfelelő adócsökkentést” a kormánynak három évre előre kell a parlament elé terjesztenie.
Az adóreformalap a múltban keletkezett megtakarításokra javasolt egy nyilvántartási és felhasználási módot – jegyezte meg.

A szocialista képviselő elmondta, hogy átvették az ötpárti egyeztetést megjárt közpénzügyi törvényből a reáladósság-szabályt. Hozzátette: a kiadási plafon az elsődleges kiadások változását kontrollálja, míg a reáladósság-szabály szerint az államadósság mértéke a nemzeti össztermékhez viszonyítva nem nőhet.

Szabó Lajos kiemelte: a módosító indítványban kezdeményezik mind a Fidesz által javasolt költségvetési tanács, mind a közpénzügyi törvénycsomagban szereplő költségvetési hivatal létrehozását.

A Fidesztől is vesznek át

A költségvetési tanáccsal összefüggésben elmondta, hogy igyekeztek átvenni a Fidesz javaslatát, de ha az ellenzéki párt számára ez nem megfelelő, akkor az MSZP maximálisan partner a további módosításra. Megjegyezte: a hivatal, a tanács és az Állami Számvevőszék feladatait úgy hangolták össze, hogy egymás munkáját kiegészítsék.

Az MSZP költségvetési munkacsoportjának vezetője emlékeztetett: a szocialisták a parlamenti vitában már kifejtették: szükségesnek tartanak egy költségvetési plafonra vonatkozó törvényt, de formai, ütemezési és tartalmi módosításokat látnak szükségesnek. A módosító javaslat ezeket a pontosításokat is tartalmazza – fűzte hozzá.

Szabó Lajos azt mondta, remélik, hogy ez a fajta megoldás minden parlamenti pártnak elfogadható.

Veres János pénzügyminiszter csütörtökön azt mondta: a kormány megszerezte a szükséges parlamenti támogatást a közpénzügyi csomaghoz. A Fidesz és az SZDSZ nem tudott a megegyezésről.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik