Belföld

Gazdaságossá lehetne tenni a kórházakat

Visszabillentené a kórházak megingott egyensúlyát, ha az Egészségbiztosítási Alap múlt évi és idei megtakarítását felosztanák közöttük - mondta a Világgazdaságnak Rácz Jenő, az első Gyurcsány-kormány egészségügyi minisztere, a Magyar Kórházszövetség elnöke.

A lap pénteki számában azt írja, hogy a múlt évi 40 milliárdhoz képest nőtt az ágazat adósságállománya is, a biztosítási alap kétévi pénzmaradványa pedig körülbelül 50 milliárd forint.

A kórházi forrásinjekcióra égetően szükség van, mert félő, hogy a hitelezők türelme véges, s ha a jelenlegi pénzügyi válság miatt nem jutnak banki hitelekhez, leállnak a beszállításokkal, ez pedig megbéníthatja a betegellátást – állítja Rácz Jenő, aki szerint nem többletforrást kérnek, csupán a megérdemelt jussukhoz kívánnak hozzájutni a gyógyintézmények.

A megtakarítás ugyanis elsősorban nekik köszönhető, hiszen a tb által engedélyezett teljesítményvolumen-korláton felüli betegellátásért egy fillért sem kaptak, pedig a progresszív ellátás magasabb szintjén lévő kórházaknak és klinikáknak a korláton felül is el kellett, el kell látni a betegeket. Hozzájárulnak a tb-alap szufficitjéhez azzal is, hogy ellenőrzik a betegek biztosítotti jogviszonyát, s a kiszűrt renitensektől az adóhatóság behajthatja a járulékot – érvel a volt miniszter.

A kórházvezetők javaslata szerint az Országos Egészségbiztosítási Pénztár az eddigi három hónapról kettőre csökkenthetné az elvégzett gyógykezelések és az értük járó finanszírozási elszámolás közötti időt. Így az idén egyhavi működési pluszpénzhez jutnának, amelyet a kifizetetlen számlákra fordíthatnának.

Ennek az összegnek nincs bérterhe, így nincs áthúzódó hatása sem a következő évre, ez pedig lényeges szempont a Pénzügyminisztérium számára.

Ha nem sikerül konszenzusra jutni, úgy kemény év vár arra az ágazatra, amely a hátán hordozta a konvergenciaprogramot – mondta Rátz Jenő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik