Belföld

Kezdődik a Zuschlag-per tárgyalása

Felbujtóként, különösen nagy kár okozójaként, bűnszervezetben elkövetett csalásért áll a Bács-Kiskun Megyei Bíróság elé Zuschlag és 15 társa.

Az egykori szocialista képviselőt mint felbujtót különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett csalás bűntettével vádolják, további hét ember ellen jelentős kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett csalás a vád. Zuschlag János, aki 2006 óta volt tagja a megyei közgyűlés MSZP-frakciójának, 2007. szeptember 21-e óta előzetes letartóztatásban van.

Az ügyben a nyomozás egy rutinvizsgálat után indult, melynek következményeként 2005-ben a Kiskunhalasi Városi Ügyészség vizsgálatot indított számviteli fegyelem megsértésének alapos gyanújával, több alapítvány és egyesület pályázatokon nyert pénzeinek felhasználása miatt. A nyomozás során kiderült, hogy a vizsgált egyesületek és alapítványok mintegy 75 millió forint pályázaton nyert pénz “rendeltetésszerű használatával” nem tudnak elszámolni.

A kár nagy része megtérült; Zuschlag János védője, Kovács M. Gábor ügyvéd 50 millió forint átutalását bizonyító okiratokat csatolt be az ügyészségnek. Fodor Endre tanácsvezető bíró ebben az évben húsz tárgyalási napot tűzött ki. A Zuschlag-per tárgyalása a több mint száz oldalas vádirat felolvasásával kezdődik Kecskeméten. A perben több mint száz tanút hallgatnak meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik