Belföld

A Fidesz feljelentette Szilvásyt

Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese hétfőn délelőtt megtette a feljelentést a Legfőbb Ügyészségen Szilvásy György polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter ellen az adatgyűjtési ügyben. A Fidesz politikusa szerint Gyurcsány a felelős, ha nem határolódik el Szilvásytól.

A Fidesz jogi kabinetvezetője hivatali visszaélés és „hivatalos személy által, közmegbízatás felhasználásával elkövetett személyes adattal visszaélés” miatt tett feljelentést a titokminiszter ellen, mert szerinte Szilvásy György törvényes felhatalmazás, illetve az érintett személyek, Kövér László és Demeter Ervin hozzájárulása nélkül kezelte a Nemzetbiztonsági Hivataltól származó titkos információgyűjtéssel beszerzett, lehallgatott telefonbeszélgetéseket.

Répássy Róbert, miután átadta a feljelentést a Legfőbb Ügyészség Markó utcai épületében, a jelen levő újságíróknak azt mondta: az ügy elérte a miniszterelnököt, akinek meg kell nyilvánulnia az ügyben, és amennyiben Gyurcsány Ferenc nem határolódik el minisztere magatartásától, illetve a polgári titkosszolgálatok politikai célokra való felhasználásától, akkor „100 százalékban” ő a felelős azért, ami történt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik