Belföld

Ember a Földön! Magyar a Google Earth-ön (X)

Budapest 26 jelképes magyar épülettel, Európából Amszterdam után másodikként, felkerült a Google Earth-re, mely a Földet háromdimenziós műholdas képekben ábrázolja.

Budapest 26 idegenforgalmi látványossága került fel a Google Earth-re, melyen eddig Európából csak Amszterdam jelent meg. Mostantól a főváros jelképes épületei is láthatók, például a Parlament, a Bazilika, a belvárosi hidak, a Keleti és a Nyugati pályaudvar. Bár ezek egy része főképp nekünk, magyaroknak kedves. Hiába szeretünk büszkélkedni azzal, hogy Eiffel tervezte a pályaudvarunkat (egyébként August de Serres), egy pályaudvar viszonylag csekély idegenforgalmi vonzerővel bír. Természetesen nem vitatjuk el a vállalkozás egészétől azt az érdemet, hogy jelentősen részt vállal az ország arculatának kommunikálásában, és ezzel idegenforgalmi vonzerejének növelésében.

A háromdimenziós képeket a Virtuális Magyarország Kft. készítette, a 6 millió forintos költséget a főváros állta. Vitathatatlan a jelentősége annak, hogy hazánk újabb kommunikációs csatornán válik megismerhetővé. Nem csak a jelképes és műemlék-épületek, de még több budapesti épület kívánkozna a Google Earthre, olyanok is, amelyek elsősorban kulturális funkciójukban érdekesek, vagy idegenforgalmi szempontból jelentősek. Ikvai-Szabó Imre, budapesti főpolgármester-helyettes tolmácsolta a főváros kívánságát, hogy idegenforgalmi és más vállalatok is vegyenek részt a főváros háromdimenziós megjelenítésében. Kezdeményezte, hogy az üzleti világ szereplői fogadjanak örökbe egy-egy budapesti negyedet, így lehetséges lenne, hogy a város összes épülete látható legyen a Google Earth-ön.

forrás: google

forrás: google

Magyarország azonban nem egyenlő a fővárossal. Még ha nem is gondolkodunk rögtön az ország kilenc turisztikai régiójában, akkor is érdemes egy-egy régió kiemelkedő turisztikai látványosságaiban, netán újabb fejlesztéseiben gondolkodni. A fővároshoz közel maradva, teljes joggal kerülhetne föl a például az esztergomi bazilika, a Gödöllői Királyi Kastély, a ráckevei Savoyai-kastély, a szentendrei barokk főtér, szerb püspöki székesegyház, skanzen, a váci püspöki székesegyház, a visegrádi vár és királyi palota, a zsámbéki középkori templomrom. Érdemes volna talán az imázs egészében is gondolkodni, azaz Magyarországot nem csupán mint egy gyönyörű, ám muzeális hangulatú ékszerdobozt bemutatni. Helyet kaphatnának olyan újabb, vagy épülőfélben lévő idegenforgalmi, kulturális, vagy tudományos célokat szolgáló fejlesztések is, mint például budapesti Milleniumi Városközpont, az Európai Innovációs és Technológiai Intézet, az Etyeki-dombság és Zsámbéki-medence térségében épülő Talentis-régió, vagy a Talentis-régió kapuja, a Budapest Gate, ahol Magyarország első világversenyek megrendezésére is alkalmas 18-lyukú golfpályája épül. Az ilyen fejlesztéseknek eleve velejárója a korszerű kommunikációs csatornákon való megjelenés, így valószínűleg a fejlesztők szívesen járulnának hozzá régiójuk háromdimenziósításának költéségéhez is.

További információk

Ajánlott videó

Olvasói sztorik