Belföld

Ismét pedagógust vertek

admin
admin

2008. 09. 24. 17:06

Első osztályos kisdiák hozzátartozói támadtak egy tanítónőre a kocsordi általános iskolában, a tanuló anyja meg is ütötte a pedagógust - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A verekedő asszonyt valamint felnőtt korú lányát és fiát csoportosan elkövetett, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettének megalapozott gyanújával hallgatták ki a mátészalkai rendőrkapitányságon – mondta Fülöp Gergely.

A főhadnagy tájékoztatása szerint a három gyanúsított a kocsordi iskolában hétfőn előbb fenyegette a tanítónőt, majd a 23 éves fiú megpróbálta megütni, az anyja pedig meg is ütötte.
Az ügy előzménye az volt, hogy a tanítónő az iskola udvarán előzőleg külön ültette és elbeszélgetett a család elsős kisfiával, mert a gyermek többször agresszíven viselkedett osztálytársaival.

A diák 9 éves, szintén az iskolában tanuló negyedikes testvére ekkor szidalmazta a pedagógust, majd hazaszaladt édesanyjáért és bátyjáért, illetve nővéréért, akik erre berontottak az oktatási intézménybe.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.