Belföld

Slotát nem kell komolyan venni?

A Kárpát-medence kisebbségeiről egyeztetne a térség szociáldemokrata pártjaival az Európai Szocialisták Pártja (ESZP). A kezdeményező Hannes Swoboda osztrák képviselő szerint Slotát nem szabad komolyan venni.

Swoboda, az Európai Parlament (EP) szocialista frakciója küldöttségének vezetőjeként Dusan Caplovic szlovák miniszterelnök-helyettessel, Miroslav Ciz parlamenti elnökhelyettessel és Csáky Pállal, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnökével folytatott megbeszélést követő sajtóértekezletén jelentette be a kezdeményezést.

Az osztrák EP-képviselő elmondta azt is, hogy Ján Slotát és a pozsonyi kormánykoalícióhoz tartozó Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnökének vitatott nyilatkozatait nem tekinti olyan súlyúnak, hogy ebből egész Szlovákiára vonatkozó következtetéseket lehetne levonni. A Slotához hasonló embereket meg kell fékezni, hogy ne csinálhassanak magukból politikai hőst. Továbbá erőfeszítéseket kell tenni főképpen a fiatalok oktatása és a gyűlöletbeszéd elleni küzdelem érdekében – mondta.

Swoboda hiábavalónak mondta a Slotához hasonló politikusok bírálatát, mondván hogy ezzel csak rájuk irányítják a figyelmet. Megjegyezte azt is, hogy Magyarországon és Ausztriában is találhatóak Slotához fogható szélsőségesek. A TASR szlovák hírügynökség szerint az ESZP képviselői nagyra értékelték, hogy bizonyos kedvező változások álltak be a szlovákiai magyarok helyzetében, ilyen például a révkomáromi magyar egyetem, míg más kérdések továbbra is rendezetlenek.

Tabajdi Csaba és Gurmai Zita szocialista képviselők korábban úgy nyilatkoztak, hogy az utóbbi időben sok szempontból jelentősen romlott a szlovákiai magyar közösség helyzete. Ezt a napirenden sorjázó gyűlöletkeltő, szélsőségesen nacionalista, magyar- és kisebbségellenes nyilatkozatok bizonyítanak, s amelyektől Robert Fico kormányfő továbbra sem hajlandó elhatárolódni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik