Belföld

Időt húz a Fidesz?

A Fodor-Orbán találkozón kiderült, hogy nemcsak a liberálisok ódzkodnak egy előrehozott választásoktól, hanem a Fidesz is - közölte Dávid Ibolya. A KDNP szerint már a tárgyalás ténye is eredmény.

Dávid Ibolya szerint , az MDF elnöke csütörtökön az MTI-vel, az SZDSZ és a Fidesz vezetőjének megbeszélésére reagálva. Az SZDSZ-hez hasonlóan a Fidesz is az időhúzásban érdekelt, így nem lehet komolyan venni a parlament feloszlatásával kapcsolatos kezdeményezésüket. Dávid Ibolya a csütörtöki Fodor-Orbán találkozó alapján úgy látja, akkor lesz érdemes egy asztalhoz ülni az SZDSZ elnökével, ha Fodor Gábor végre kitalálja, tulajdonképpen mit is akar.

Álláspontját azzal indokolta, hogy a tárgyaláson szóba sem került az előre hozott választás lehetősége, „ahogyan az SZDSZ által korábban oly hevesen sürgetett szakértői kormány sem”. A „szakértői kormánynak elkeresztelt politikai blöffről” a demokrata fórum nem kíván tárgyalni Fodor Gáborral, ugyanis nem asszisztálnak ahhoz, ahogyan „az SZDSZ nevetség tárgyává teszi a politikát” – fogalmazott. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az MDF gratulál a találkozóhoz, hiszen abból jól látszik, hogy a két pártelnök hosszú évek után ismét megtalálta a közös hangot.

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint van olyan helyzet a politikában, amikor már azt is eredményként kell értékelni, hogy a két fél leül tárgyalni. :A Fidesz és az SZDSZ között a tárgyalásokat fenn kell tartani, és amennyiben Semjén Zsolt, a KDNP elnöke megkapja Fodor Gábor liberális pártelnök felkérését tárgyalásra, akkor készséggel asztalhoz ül vele – mondta Halász Zsuzsa, a párt szóvivője. Megerősítette viszont, hogy a kereszténydemokraták számára csak az előre hozott választás jelenti a megoldást a jelenlegi belpolitikai helyzetre.

Csütörtökön délután második alkalommal találkozott Orbán Viktor, a Fidesz, és Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke. A megbeszélést követően Orbán Viktor azt mondta, nem sikerült feloldani a Fidesz és az SZDSZ közötti nézetkülönbséget a szakértői kormány, illetve az előre hozott választások ügyében, de abban egyetértettek, hogy szavazni kell a parlamentben a kormányfő Megegyezés című programjáról. Az SZDSZ azt javasolta a Fidesznek, hogy a parlament fogadjon el egy olyan törvényt, amely nem engedi túlköltekezni a büdzsét, vagyis egy költségvetési plafont állapít meg, mert az ország legfőbb baja az állam túlterjeszkedése – közölte Fodor Gábor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik