Belföld

Biztonságos hely lett a Balaton

Alapvetően rend és jó közbiztonság volt nyáron a Balaton-parton, az ismertté vált bűncselekmények száma az előző szezonhoz képest 13,8 százalékkal csökkent - mondta Samu István vezérőrnagy, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) rendészeti főigazgatója.

A tópart biztonságát jelzi az is, hogy a tavalyi szezonhoz képest 26 százalékkal esett vissza a külföldi turisták sérelmére elkövetett bűncselekmények száma – mondta a rendőr tábornok.
Elmondta: az ismertté vált bűntettek száma a Balaton-part somogyi szakaszán 18,6 százalékkal, a veszprémi oldalon hat százalékkal csökkent, a rövid zalai partszakaszon pedig stagnált.

Az ORFK főigazgatója szerint a betöréses lopások száma 20 százalékkal csökkent, az autólopásoké 11,4 százalékkal, a rablásoké azonos az előző év hasonló időszakának adataival, viszont a garázdaságok száma emelkedett a tavalyi nyár eseteihez képest.

Randalírozás volt, gyilkosság nem

Ez főleg a Siófokon jellemző „buliturizmussal” hozható összefüggésbe; a nyáron külföldi fiatalok – főleg németek, hollandok és ukránok – ittasan gyakran randalíroztak, garázdálkodtak (főleg éjszakánként) a városban.

Emberölés nem volt a nyáron a balatoni településeken – tájékoztatott a főigazgató. Visszaszorult a közterületi prostitúció is; a siófoki rendőrkapitányság illetékességi területén például 29, a keszthelyién 17 százalékkal, összességében a balatoni régióban pedig 8 százalékkal.

Kevesebb volt a baleset

A közlekedési balesetek száma ugyan 23 százalékkal csökkent, ám a sérüléssel járó baleseteké 2007 nyarához képest négy százalékkal nőtt; az idei nyáron 16-an haltak meg balesetben a balatoni utakon – mondta a főigazgató. Hozzátette: tavaly 15-en, idén 5-en fulladtak a Balatonba, ugyanakkor 40 százalékkal több embert mentettek ki a tóból, mint az előző évben.

Samu István rámutatott, hogy a balatoni közrend és közbiztonság fenntartását idén rendőrtiszti főiskolások és rendészeti szakközépiskolások is segítették, a veszprémi partszakaszon pedig július 1. és augusztus 31. között 40 Vas megyei rendőr is szolgálatot teljesített.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik