Belföld

Feltörték az egyik hazai levelezőrendszert

admin
admin

2008. 09. 11. 20:43

Magántitok jogosulatlan megismerésének gyanúja miatt indított nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) feljelentése nyomán; a lefoglalt számítástechnikai eszközökön található adatok elemzésébe szakértőt vonnak be - közölte az NNI. Az ügy kapcsán a Freemail levelezőrendszert üzemeltető Origo azt közölte, hogy nincs tudomásuk tömeges elektronikus támadásról.

A Népszabadság csütörtökön azt írta: Szilvásy György, a titkosszolgálatokért felelős miniszter egy folyamatban lévő bűnügy miatt péntekre soron kívüli ülésre hívta össze a nemzetbiztonsági kabinetet. A napilap szerint a lépésre azután került sor, hogy az NNI szerda délután házkutatást tartott egy ismert biztonsági cég telephelyén és több vezető munkatársának lakásán, ahol informatikai eszközöket, számítógépeket és adattárolókat foglalt le.

Az akció összefügg egy internetes szolgáltató ellen a közelmúltban végrehajtott elektronikus támadással, amelynek során felmerült az illetéktelen adatkezelés gyanúja: a gyanúsítottak milliónyi postafiók tartalmába nyerhettek betekintést. Ezen adatok révén rekonstruálható a felhasználók üzleti és más kapcsolatrendszere – ismertette a Népszabadság.

Az NNI csütörtökön közölte: az NBH feljelentése alapján rendelték el a nyomozást magántitok jogosulatlan megismerésének gyanúja és más bűncselekmények miatt. A tájékoztatás szerint az NNI munkatársai szerdán több helyszínen házkutatást tartottak, és különböző tárgyakat, “számítástechnikai és adatrögzítésre szolgáló eszközöket” foglaltak le.

A rendőrség közlése szerint az ügyben egyelőre nem gyanúsítottak meg senkit, és igazságügyi szakértő bevonásával tisztázzák, milyen adatok vannak a számítástechnikai eszközökön.

Az ügy kapcsán az Origo annak közlését kérte: a nap folyamán megjelent egy hír, amelyben arról írnak, “szakértők szerint feltételezhető”, hogy a nyomozásban érintett levelezőrendszer a Freemail lenne.”Vállalatunk munkatársainak nincs tudomása sem a levelezőrendszert érintő a hírben szereplő nyomozásról, sem a Freemail elleni komolyabb kárt okozó támadásról, ami legalábbis kétségessé teszi az idézett szakértők feltételezésének valóságalapját” – írták.

A közlés szerint a felhasználók adatai biztonságban vannak.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73867885, A Huawei közép-, észak-európai és kanadai elnöke, Place: Budapest, Hungary, License: Rights managed, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.