Belföld

Szélsőségesek támadtak romákra?

Az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke szerint szélsőséges eszmék követői támadtak békésen alvó cigányokra csütörtök éjjel a hajdúsági Nyíradony-Tamásipusztai házra, melyben hatan aludtak. A rendőrség közlése szerint két lövés érte a lakóházat.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szerint pontban éjfélkor érkezett a riasztás a rendőrségre a házigazdától, hogy a házukra rálőttek. A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy a ház ablakán két lövés ütötte nyom látható, és a lakásban is több tárgy megrongálódott.

Személyi sérülés azonban nem történt, annak ellenére, hogy abban a szobában, melynek ablakát lövés érte, két felnőtt és négy gyermek aludt. Kolompár Orbán azt követően, hogy a helyi kisebbségi önkormányzat elnöke tájékoztatta az esetről, úgy nyilatkozott: “újra a szélsőséges eszmék követői támadtak cigányokra, hogy így keltsenek félelmet a több százezres cigány közösségben.”

Utcára hív az OCÖ

Az OCÖ elnöke hozzátette: nincs olyan indok, ami miatt rá lehetne támadni cigányokra, különösen fegyverrel, de megjegyezte, sajnos már nem ez az első eset, és “félő, a következő támadás már emberéletet is követelhet”.

A roma vezető kijelentette: mára eljött az az idő, hogy a cigányoknak is utcára kell vonulniuk, hogy tiltakozzanak a szélsőségek, a cigánygyűlölet ellen. Mint mondta: hamarosan az utcára fogják hívni az embereket.

A tervek szerint az OCÖ szeptember 20-án, ugyanazon a napon, amikor a nyár eleji melegfelvonuláson történt atrocitások után a miniszterelnök által meghirdetett Magyar Demokratikus Charta is szárnyat bont, békemenetet szervez a budai Várban.

Kolompár Orbán úgy fogalmazott: mára olyan mértéket öltött a cigánygyűlölet, amelyre soha nem gondoltak volna, és ez véleménye szerint a “Jobbik és a hozzá tartozó Prikezsia Gárda miatt van”. (A Magyar Gárdát az OCÖ többször nevezte már a nyilvánosságban előtt Prikezsia Gárdának. Prikezsia cigány nyelven annyit jelent, hogy “szerencsétlenséget hozó”, “minden rosszat megtestesítő”.)

Retteg a család

Horváth József, a helyi cigány önkormányzat elnöke szerint az érintett család kimondottan szegény, nincs haragosuk, békésen, probléma nélkül éltek a faluban, így ok nélkül lőttek rá házukra.

A család a támadás óta retteg, ugyanis nem tudják, kinek állhatott érdekében, hogy éppen az ő házukat érje lövés – mondta, hozzátéve: még szerencse, hogy a család éppen aludt, mert az ablakon át ért lövések akár felnőttet, akár gyermeket is érhettek volna.

A helyi roma vezető azt mondta, bár a megtámadott cigányok nem kértek rendőri védelmet, arra kérte a helyi körzeti megbízottat és a polgárőrséget, hogy éjszakára sűrűbben járőrözzenek a környéken, és a falubeli romák is többször arra autóznak majd az éjszaka.

Erre azért van szükség, mert Nyíradony és Tamásipuszta ugyan egyetlen közigazgatási területet alkot, a két falu között a valóságban azonban több kilométernyi a távolság – magyarázta el.

A megyei rendőrkapitányság közlése szerint több emberen elkövetett emberölés kísérlete miatt indítottak eljárást ismeretlen tettes ellen. A lakók elmondásából kiderült, hogy sem a lövés előtt, sem azt követően semmilyen gépjármű zaját vagy más neszt nem hallottak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik