Belföld

Gyurcsány: a szakértői kormány önmagában csak elutasítás

Aki csak annyit mond, hogy szakértői kormány kell, de nem mondja meg, az hogyan nézne ki, mit csinálna, az lényegében mindössze annyit mond, hogy ne a jelenlegi kormány legyen, és beismeri, hogy neki magának egyébként nincs kormányzóképes többsége – írja Gyurcsány Ferenc miniszterelnök blogjában.

A Kapcsolat.hu című baloldali közösségi oldalon megjelenő kormányfői blogbejegyzés szerint „a Magyar Szocialista Párt nem adhat biankó csekket, tudnunk kell, ki mire kívánná felhasználni a kormányzati hatalmat. Nem mondhatjuk azt, hogy rendben van, barátunk, legyél te a miniszterelnök, és tegyél, amit akarsz, bármit teszel, mi majd arra szavazunk, amit te mondasz.”

A miniszterelnök úgy véli, hogy a szakértői kormány részletek nélküli igénylésének két jelentése lehet. Az első jelentés, hogy aki ezt igényli, beismeri, hogy nincs többsége. A második, hogy annyit tud összesen állítani, hogy a mostani kormány ne maradjon hivatalban, azt viszont nem tudja megmondani, milyen lenne az új kormány, amihez többséget lehet szervezni. Azaz a szakértői kormány önmagában semmi más, mint alternatíva nélküli elutasítása a jelenleginek. „Ez lehet politikai érdek. Én nem állítom, hogy ez jó vagy rossz politika, csak megpróbálom felfejteni, hogy az igény mögött milyen érdekek vannak.” – írja Gyurcsány Ferenc.

Vajon hogyan lehet viszonyulni ahhoz a politikához, ami az elmúlt időszakban igencsak reformellenes volt? Hiszen – bár az SZDSZ és az MSZP között sok vita volt – a fő irányban alapvetően egyetértettünk. Politikája tartalmát tekintve az SZDSZ fő ellenfele nem az MSZP, hanem az a Fidesz, amelyik minden reformtörekvést, minden egyensúlyjavító kezdeményezést élesen elutasított, mi több, politikai mozgalmat kezdeményezett ezen intézkedések ellen. Na most akkor mi is az a szakértői program, ami jó a Fidesznek és az SZDSZ-nek is? Nem állítom, hogy nincs ilyen, csak nem tudok róla, hogy lenne.

A kormányfő szerint a tartalomról kell elkezdeni tárgyalni: „Persze, ha valakinek van javaslata egy másik kormányra, azt is meg kell hallgatni. Ez a dolgunk, ettől nem kell megijedni. Aztán majd mindenki eldönti – a Magyar Szocialista Párt is –, hogyan viszonyul ezekhez a javaslatokhoz.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik