Belföld

MSZP: nem lesz kormányfőcsere

Az MSZP-ben nincs napirenden a miniszterelnök-csere – jelentette ki Kiss Péter kancelláriaminiszter, a szocialista párt alelnöke.

Azoknak van igazuk, akik azt mondják, elsősorban abban kell támogatást keresni szélesebb társadalmi körben és a parlamentben is, hogyan lehet az elmúlt két évben elindított folyamatokat érvényessé, igazolttá tenni – mondta, és hozzátette: nagyon nagy az elkötelezettsége abban, hogy ezt bármilyen feladatkörben érvényre juttassa.

„Ez most részemről nem bejelentkezés arra, hogy miniszterelnök akarok lenni. Ott állok azok mögött a Gyurcsány Ferenc vezette kormányban, akik érvényre akarják juttatni ezt a programot az ország érdekében” – jelentette ki. A Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter emlékeztetett arra, hogy a programot Gyurcsány Ferenccel indították útnak.

„Ha ezt akarjuk érvényre juttatni, igazolni a sikerét a hétköznapokban is, akkor furcsa volna azt mondani, ebben hiszünk, azon dolgozunk, hogy sikeres legyen és rögtön ennek hitelesítő nulladik pontjaként, akinek a nevéhez kötődik, arra azt mondjuk, hogy viszontlátásra” – fogalmazott Kiss Péter, aki szerint „ez politikai értelemben nem klappol”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik