Belföld

Konkrét javaslatokat vár Gyurcsány az SZDSZ-től

A tárgyalásra való nyitottság mellett a miniszterelnök konkrét, az ország előtt álló feladatok megoldására vonatkozó javaslatokat vár az SZDSZ-től.

Gyurcsány Ferenc maga kezdeményezte, még kedden üljön össze az MSZP országos elnöksége, hogy mandátumot kapjon a liberális párttal való egyeztetésről – értesült szerdán az MTI a kormányfő környezetéből. A távirati iroda információi szerint A Megegyezés című, a miniszterelnök által jegyezett programot – annak nyilvánosságra hozatala előtt egy nappal – a kormányfő megküldte Fodor Gábornak, az SZDSZ elnökének, Kóka János frakcióvezetőnek és Horn Gábor ügyvivőnek.

Gyurcsány Ferenc nemcsak az adó- és járulékcsökkentésre vonatkozó konkrét liberális elképzeléseket vár, hanem az oktatásra, vagy a segélyezés átalakítására vonatkozókat is – mondták a kormányfő munkatársai. Az MSZP országos elnöksége tagjaitól származó információk szerint a párt vezetői egyetértettek Gyurcsány Ferenccel, hogy az MSZP-nek élnie kell a kezdeményezéssel. A kiindulási pont az, hogy meg kell ismerni, milyen konkrét fenntartásai vannak az SZDSZ-nek a szocialisták cselekvési tervével, illetve milyen konkrét javaslatokat tudnak tenni.

Az egyik elnökségi tag úgy vélte, „a kormányfőnek butaság volt bebetonoznia magát abba az álláspontba, hogy nem enged a szociális kiadásokból”. Elnökségi tagok elmondták, hogy Gyurcsány Ferenc az ülésen is megismételte, hogy egy „jó megállapodásért cserében nem tabutéma a személyi kérdés”. A szocialista vezetők kiemelték: ez a kijelentés nem jelenti azt, hogy a kormányfő saját lemondását tervezné.

A már fentebb idézett elnökségi tag szerint nem hangzott el olyan kérdés Gyurcsány Ferenc felé, hogy mondjon le, nem volt ilyen nyomás a párt részéről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik