Belföld

Nem gurulhat előre piros lámpánál a motoros

Egyelőre csak kisebb módosítás várható a KRESZ-ben Kondorosi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal kormánybiztosa szerint, aki keddi veszprémi sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy elsősorban a gyalogosok és a kerékpárosok fokozott védelméről van szó.

Kondorosi Ferenc közölte, egyelőre abban sikerült szakmai konszenzusra jutni, hogy “ha a gyalogos megáll a gyalogosátkelő közvetlen közelében, akkor az autósoknak meg kell állniuk az átkelőhely előtt”. A 12 év alatti kerékpárosoknak pedig kötelezően bukósisakot kell majd viselniük.

Nem kapott viszont többséget az a szabályozási törekvés, hogy a motoros előregurulhasson piros lámpánál – tette hozzá a kormánybiztos.

Hangsúlyozta, hogy meg kell nehezíteni a jogosítványszerzés lehetőségét a 17 és 25 éves életkor közöttiek számára, ezért “gondolkodnak a próbajogosítvány bevezetésén” és a pszichológiai alkalmassági vizsgálat kötelezővé tételén.

Váradi Károly ezredes, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság közrendvédelmi igazgatója elmondta: nyolc év óta aggasztóan emelkedett a megyében a balesetek száma, s csak az idén tört meg ez a negatív tendencia. Eddig ugyanis öt százalékkal csökkent a személyi sérüléssel járó balesetek, s ezen belül 26 százalékkal a halálos kimenetelűek száma.

Címkék: Belföld

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Golden retriever and British cat
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.