Belföld

Morvai Krisztina vezeti a Jobbik EP-listáját

Morvai Krisztina büntetőjogász vezeti a jövő évi európai parlamenti választáson a Jobbik Magyarországért Mozgalom listáját - jelentette be a szervezet keddi budapesti sajtótájékoztatóján Vona Gábor elnök.

Közlése szerint választottjuk nemzetközi tapasztalata mellett az is lényeges szempont volt, hogy „igazi érdekképviselőre, jogvédőre, harcos típusra van szükség”, hogy hatékonnyá tegyék Magyarország nemzetközi érdekérvényesítését. Morvai Krisztina ugyanakkor nem lép be a pártba – jegyezte meg.

Vona Gábor pártja céljaként a magyarság érdekeinek szolgálatát, az emberközpontú közélet kialakítását, a mai, szerintük pénz- és profitközpontú megközelítés emberközpontú döntéshozatallá alakítását említette, hozzátéve, szeretnék, ha a – szerintük hamis – bal- és jobboldali felosztás helyébe egy új felosztás lépne, hiszen „a valódi barikád egyik oldalán a globalisták állnak, a másikon a nemzetben gondolkodók”.

A Jobbik elnöke azt mondta, „átütő” eredményre számítanak, azaz arra, hogy „jócskán és magasan” átlépik az ötszázalékos határt, pontos értékeket azonban nem említett. Tájékoztatása szerint a lista többi szereplőjéről még nem született döntés.

Morvai Krisztina közölte, hogy a Jobbik EP-programját a magyar vállalkozók, gazdák és munkavállalók bevonásával alakítják majd ki, s lényegesnek nevezte azt is, hogy „a magyar emberek értsék és átlássák, mi történik az Európai Unióban”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik