A Fidesz 2006-ban azt javasolta, hogy egy dolgát értő szakértői kormány jöjjön létre, az öt frakció által megállapított limitált hatáskörrel – mondta az ellenzéki politikus, miután részt vett a házelnöknél tartott ötpárti egyeztetésen.
Mint mondta, akkor úgy gondolták, hogy nem pártpolitikusokból kellene állnia a szakértői kabinetnek, hanem olyan szakemberekből, akik az öt párt bizalmát bírják.
Konszenzust szerettek volna, vagyis hogy létrejöjjön egy olyan szakértői kormány, amely kivezeti a válságból az országot – tette hozzá.
A politikus utalt arra, hogy az MSZP és az SZDSZ akkor el sem ment a témában tartott ötpárti megbeszélésre.
Navracsics Tibor nem válaszolt azokra a kérdésekre, hogy ha az SZDSZ most ezt javasolná, akkor a Fidesz támogatná-e a szakértői kormány létrehozását, illetve hogy lenne-e olyan személy, akit ezen kormány vezetőjeként támogatnának.
A Fidesz frakcióvezetője azt mondta, nem tudja, mit tartalmaz az SZDSZ jelenlegi javaslata, arról a szabad demokratákat kell megkérdezni.