Belföld

Új bíró viszi tovább a Magyar Gárda-pert

admin
admin

2008. 09. 01. 13:50

Szeptember első hetében jelölik ki az új bírót a Magyar Gárda megszüntetése érdekében indított polgári perben - közölte a Fővárosi Bíróság sajtótitkársága hétfőn. A per eredeti bíróját ismeretlenek megfenyegették, ezért elfogultságot jelentett be.

A Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesület ellen a Fővárosi Főügyészség által indított polgári peres eljárásban az új bíró kijelölésére szeptember első hetében kerül sor – tudatta az FB az MTI kérdésére közleményben.

Az FB azt is közölte, hogy a bírónőt ért fenyegetés nem élet vagy testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetés volt, ezért a bíróság hivatalból nem tett feljelentést A bírónő sem kíván feljelentést tenni az ügyben. A bíróság ugyanakkor felvette a kapcsolatot a Nemzetbiztonsági Hivatallal és a Budapesti rendőr-főkapitánysággal, ezért az ügy részleteiről további tájékoztatást nem mondhattak.

Az FB múlt szerdán közölte az MTI-vel, hogy ismeretlenek telefonon megfenyegették a Magyar Gárda megszüntetése érdekében indított polgári per bíráját, aki ezért elfogultságot jelentett be, így új bírót kell kijelölni. Ezért a hétfőre kitűzött tárgyalás elmaradt, ez azonban a bíróság közlése szerint nem okoz késedelmet, ugyanis a korábbi beavatkozási kérelmek elutasítása miatt benyújtott fellebbezéseket szerdán továbbította az elsőfokú bíróság a Fővárosi Ítélőtáblára, és az elsőfokú per majd csak a beavatkozások ügyében hozott ítélőtáblai határozat után folytatható. A következő tárgyalás időpontját hivatalból fogják kitűzni.

A korábbi, júniusi tárgyalást részben azért napolták el, mert az 56-osok Világszövetsége bár jelezte, hogy beavatkozóként részt kíván venni a perben, de sem Wittner Mária, sem más képviselőjük nem jelent meg a bíróságon. A júniusi tárgyaláson több tucatnyi al- és felperesi beavatkozó jelezte, hogy csatlakozni kíván a perhez. A zömében magánszemélyekből álló beavatkozni szándékozók elsősorban az alperesi oldalon, a Magyar Gárda mellett kívántak becsatlakozni a perbe.

A felperesi oldalon, a megszüntetés iránti polgári pert megindító Fővárosi Főügyészség mellett a többi között egy roma származású férfi jelezte beavatkozói szándékát személyes érintettségre hivatkozva. Állítása szerint származása miatt bántalmazták. A Magyar Gárda MTI-hez eljuttatott közleménye szerint mélységesen elítél minden olyan eseményt vagy cselekedetet, amely az igazságszolgáltatás függetlenségét és tisztességes működését aláássa.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

FORT LAUDERDALE, FL - FEBRUARY 17:  Reef Buehler,4, joins his parents and others after a school shooting that killed 17 to protest against guns on the steps of the Broward County Federal courthouse on February 17, 2018 in Fort Lauderdale, Florida. Earlier this week former student Nikolas Cruz opened fire with a AR-15 rifle at the Marjory Stoneman Douglas High School killing 17 people.  (Photo by Joe Raedle/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.