Belföld

Aláírták a lengyel-amerikai rakétatelepítési egyezményt

Az Egyesült Államok és Lengyelország képviselői aláírták azt a megállapodást, amelynek értelmében Lengyelországba telepítik az átfogó amerikai rakétaelhárító rakétarendszer egyes elemeit.

Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter és lengyel kollégája, Radoslaw Sikorski szerdán Varsóban látta el kézjegyével az egyezség okmányát, Lech Kaczynski lengyel államfő és Donald Tusk miniszterelnök jelenlétében. A szerződés közel két évi kemény tárgyalás eredménye, és nem független a Grúzia körül kialakult nemzetközi feszültségtől.

A megállapodás értelmében 2012-ig tíz amerikai elfogó rakétát telepítenek Lengyelországba, mindössze 180 kilométerre Oroszország nyugati határától. A nagy hatótávolságú ballisztikus rakéták esetleges támadásának kivédése céljából telepítendő amerikai ellenrakétákat Csehországban létesítendő radarállomás egészíti ki.

A megállapodás aláírása előtt Rice ismét hangsúlyozta, hogy az amerikai rakétapajzs kiépítése védelmi célokat szolgál, és nem irányul egyetlen állam ellen sem. Ennek segítségével ellensúlyozni tudják a XXI. század új veszélyeit, az olyan országok, mint Irán vagy Észak-Korea nagy hatótávolságú rakétáiban megtestesülő fenyegetéseket. Tusk szerint “nagyon kemény, de baráti tárgyalások” eredményeként elérték a kitűzött célokat, azaz Lengyelország és az Egyesült Államok “biztonságosabbá válik”.

Oroszország élesen ellenezte és bírálta az amerikai terveket, amelyeket nemzetbiztonsági fenyegetésnek értékel. Anatolij Nogovicin, az orosz vezérkari főnök helyettese minden eddiginél szigorúbb hangnemet ütött meg múlt pénteken. “Lengyelország, a rendszer befogadásával, százszázalékosan kiteszi magát egy csapás lehetőségének” – mondta az orosz tábornok

A lengyel-amerikai, illetve a cseh-amerikai megállapodást még ratifikálnia kell a két ország parlamentjének is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik